F1: A Red Bull-lal is tárgyalt a visszatérésről Alonso

Fernando Alonso bevallotta, hogy visszatérése előtt nem az Alpine fordult meg egyetlen opcióként a fejében – a Mercedesszel nem egyeztetett, a Red Bull-lal viszont annál inkább.

jm2126ju562.jpg

Két év kihagyás után tért vissza a Formula–1-be Fernando Alonso, aki pályafutása során már harmadjára versenyez az éppen Alpine-ként szereplő Renault színeiben. Alonso szerződése jelenleg 2022 végéig szólt, de a hétvégén már elhintette, hogy akár tovább is maradna Esteban Ocon oldalán, akivel nemrégiben hosszabbítottak szerződést.

Most azonban nem a jövőről, hanem a közelmúltról beszélt az El Transistor című műsorban, amit a spanyol Marca vett észre. „Egyáltalán nem tárgyaltam a Mercedesszel, a Red Bull-lal viszont néhányszor leültem” – mondta Alonso, aki azt is elismerte, hogy a 2022-es szabályváltozások nélkül nem tért volna vissza.

jm2126ju345.jpg

A kétszeres világbajnok hozzátette:

Szeretném mondani, hogy még bajnok lehetek, de nem tudom. A nagy csapatok számára minden készen áll, a többieknek viszont még sok dolgunk van, sok mindent kell tesztelniük. Jövőre minden csapat álma, hogy utolérje az élmenőket.

Távollétében Alonso több sorozatban kipróbálta magát, kétszer is megnyerte a Le Mans-i 24 órást, a WEC-ben is bajnokká koronázták, de szerencsét próbált (újra) az IndyCarban, illetve a tavalyi év legelején a Dakar-ralin is rajthoz áll. „Nagyon élveztem az F1-en kívül töltött éveket, kihívást jelentett minden hétvégén fegyelmet gyakorolni, és autót váltani. Mind közül a Le Mans-i 24 órást és a Dakar-ralit választanám a legjobbnak” – boncolgatta a témát.

Alonsót nemcsak sajátja, de honfitársa, a Ferrarinál versenyző Carlos Sainz Jr. jövöjéről is kérdezték, ugyanakkor nem merte kijelenteni róla, hogy világbajnok lesz. „Remélem, de nem szeretnék ezzel nyomást gyakorolni rá” – válaszolt a kérdésre. – „Ez nem könnyű, mert sok a pilóta, de csak kevesen bajnokok.”

via PlanetF1.com

Fotó: XPB / James Moy Photography (Alpine F1 Team Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7316609738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása