M1RA: Ezt a kihívást kerestük

Fontos mérföldkőként hivatkozik a Romeo Ferrarisszal való együttműködésre Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője. Reméli, egy nap egy magyarok által fejlesztett autóval magyar világbajnokot is ünnepelhetnek.

test_varano00258.jpg

Mint arról a Braking News Motorsport is beszámolt, a most hétvégén rajtoló ETCR-ben háromból két márkához is fűződik magyar érdekeltség: a Zengő Motorsport a Cupra gyári szinten támogatatott csapataként indul a sorozatban, míg Michelisz Norbert kiszállása után a M1RA a Romeo Ferrarisszal bútorozott össze. Együttműködésük keretében a magyar csapat az olaszokkal közösen készíti majd fel az utóbbiak által épített Alfa Romeo Giulia ETCR-eket.

„A M1RA megalakulása óta azt valljuk, hogy nem szabad félni a járatlan utaktól” – idézi a csapat csütörtöki közleménye Bári Dávid csapatvezető szavait. – „A fejlődés egyik alapvető mozgatórugója az új utak, új területek felfedezése. Ezt a kihívást kerestük: részt vehetünk az autó tesztelésében, fejlesztésében és jobbá tételében.”

„Abban hiszünk, hogy az így megszerzett tudással közelebb kerülünk ahhoz, hogy egyszer magyarok által fejlesztett versenyautó volánja mögött ünnepelhessünk magyar világbajnokot” – tűzte ki a távlati célt. Mivel nem lesz egyszerre a pályán az összes versenyző, a szabályok értelmében két autóval és négy versenyzővel indul a csapat, a két Giulián Stefano Coletti, Luca Filippi, Rodrigo Baptista és Oliver Webb osztoznak.

Fotó: M1RA sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3016596190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása