F1: Tapasztalt szakembert igazolt az Aston Martin

Mérnökigazgatót szerződtettek, új vezető technikai igazgatót neveztek ki az Aston Martin Formula–1-es csapatánál. A silverstone-iak több hasonló kaliberű bejelentést ígérnek.

gp2106_123554_2st4464.jpg

Folyamatosan bővíti csapatát a tavaly még Racing Pointként szereplő Aston Martin F1-es csapata. Csütörtök délelőtt a silverstone-i alakulat bejelentette, hogy új mérnökigazgatója Luca Furbatto lesz. Az olasz-brit szakember a 2022-es szezon előtt áll majd munkába.

Furbatto mintegy két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a Formula–1-ben, a Toyotánál, a Tyrrellnél, a McLarennél, a Toro Rossónál, majd a Manornál is megfordult, az Aston Martin az Alfa Romeo főtervezői pozíciójából csábította el.

Az új mérnökigazgatónak közvetlen felettese, Andrew Green felé kell majd jelentenie, akit azonnali hatállyal előléptettek vezető technikai igazgatóvá.

Közleményében az Aston Martin jelezte, hogy a közeljövőben számos szakember szerződtetését fogja bejelenteni, a toborzás főként a technikai műveletek erősítésére hegyezik ki.

Nehezen indult az Aston Martin számára a 2021-es szezon, de többek között Sebastian Vettel azerbajdzsáni második helyének köszönhetően jelenleg a hatodik a konstruktőrök között. Versenyzői közül Vettel a 9., az idényt jobban kezdő Lance Stroll pedig a 13. helyen áll a tabellán.

Fotó: Steven Tee / Motorsport Images (Aston Martin F1 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2116596380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása