Keserédesen zárult Charles Leclerc a Formula–1-es Monacói Nagydíj időmérő edzése, mert hazai pályán ugyan pole-ba állította a Ferrarit, viszont kérdéses, hogy lesz-e bármilyen következménye a balesetének.
Ahogyan arra számítani lehetett, Monacóban láthattuk az év eddigi legizgalmasabb és leginkább kiélezett időmérő edzését. A minimális különbségek mellett ezt a tendenciát jól mutatta, hogy a Q1-ben Valtteri Bottas (Mercedes), a Q2-ben pedig Charles Leclerc (Ferrari) volt a leggyorsabb, azonban számolni kellett az utolsó szabadedzést élen záró Max Verstappennel (Red Bull) és az egész hétvégén konstans teljesítményt nyújtó Carlos Sainz Jr.-ral (Ferrari) is.
A kvalifikáció utolsó szakaszában az első körök után újra Leclerc állt az élre, méghozzá a hétvége eddigi legjobb idejével, 1:10.346-tal – eközben Lewis Hamilton csak 1:11-es időt ment, amivel hetediknek jött be. A végjátékot azonban épp a monacói rontotta el, az Uszodánál ugyanis egy az egyben lemásolta Nicholas Latifi kora délutáni balesetét – így törött autóval lett övé a hazai rajtelsőség.
Leclerc has finished the session in P1 having nailed his first lap earlier on in Q3, but with his car in pieces in the wall, it remains to be seen if he'll need a new gearbox, which would incur a penalty and leave Verstappen on pole in his place. #F1 #MonacoGP pic.twitter.com/mauycwv0yz
— FthOne (@FthOne__) May 22, 2021
Amennyiben nem jár komolyabb, akár rajtbüntetést maga után vonó következményekkel a baleset, a 2019-es Mexikói Nagydíj óta először indulhat az élről Leclerc, egyúttal az utolsó Ferrari-pole is ekkorra datálódik vissza. Mögötte Verstappen és Bottas végeztek, a második sor pedig Sainz Jr.-ral lett teljes.
A piros zászlós leintés miatt Hamilton sem tudott javítani az idején, emiatt maradt Lando Norris (McLaren) és Pierre Gasly (AlphaTauri) mögött, a hetedik helyen, ami messze az idei legrosszabb rajtpozíciója. Sebastian Vettel (Aston Martin), Sergio Pérez (Red Bull) és Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) végeztek még az első tízben.
Egyedüliként Mick Schumacher nem tudott részt venni az időmérőn, a hétszeres világbajnok fia ugyanis a harmadik szabadedzésen összetörte a Haast. Váltót is kell cserélni az autóban, így a német ifjonc csak a mezőny végéről várhatja a monacói rajtot.
The session will not be restarted + replay of Mick Schumacher's crash#F1 #MonacoGP pic.twitter.com/TqbPyvul5s
— FthOne (@FthOne__) May 22, 2021
A 78 körös Monacói Nagydíjat vasárnap 15 órától rendezik meg, amit élőben közvetít az M4 Sport.
Az időmérő edzés végeredménye:
What just happened..???!
— Formula 1 (@F1) May 22, 2021
Charles Leclerc has his 8th pole position; and his and Ferrari's first since Mexico 2019
Championship leader Lewis Hamilton will start 7th #MonacoGP �� #F1 pic.twitter.com/Jcjy4WvZE2
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.