F1: Verstappen az élen Monacóban, Latifi és Schumacher is nagyot esett
Formula–1 2021: Monacói Nagydíj – 3. szabadedzés

Max Verstappen ugrott az élre a Formula–1-es Monacói Nagydíj időmérő edzése előtt, de kétszer is lendült a piros zászló a harmadik szabadedzésen: Nicholas Latifi és Mick Schumacher is a falban kötött ki.

si202105210315_news.jpg

Már csütörtökön is meggyőzően szerepelt a Ferrari, jó formáját pedig – a változó időjárási körülmények ellenére – át tudta menteni szombatra, amit jól mutat az is, hogy sokáig a két piros autó állt az élen. A leggyorsabb kör viszont Max Verstappen nevéhez fűződik, ám a Red Bull holland pilótája 1:12.294-es idejével éppen csak megelőzte Carlos Sainzot, aki 47 ezreddel maradt el. A másik Ferrarival Charles Leclerc a harmadik helyen zárt.

Szembetűnő volt a Mercedesek gyengélkedése is, mivel Valtteri Bottas a negyedik, a címvédő és listavezető Lewis Hamilton pedig csak hetedik lett – persze, az is elképzelhető, hogy a brackley-iek nem akarták idő előtt megmutatni a valós formájukat. Mindenesetre a W12-esek közé Sergio Pérez (Red Bull) és Lando Norris (McLaren) is beférkőzött. A legjobb tíz sorrendje Kimi Räikkönennel (Alfa Romeo), Pierre Gaslyval (AlphaTauri) és Sebastian Vettellel (Aston Martin) vált teljessé.

Amíg az első két szabadedzés nagyobb fennakadásoktól mentes volt, addig több necces szituáció mellett, mint amilyen például Hamilton megingása volt az Uszodánál vagy Sainz és Norris nézeteltérése a Rascasse-nál, nagyobb baleset miatt kétszer is előkerültek a piros zászlók:

  • Nagyjából 15 perccel a leintés Nicholas Latifi hibázott az Uszoda kijáratánál. A kanadai versenyző a belső korlátot is eltalálta, majd átugratott a kerékvetőn a Williamsszel.
  • Az utolsó percekben pedig Mick Schumacher veszítette el a kontrollt a Haas-Ferrari felett a Casino térnél. Csúnyán megsérült a VF-21, talán még az sem biztos, hogy a hétszeres világbajnok fia részt vehet-e az időmérőn.

Így a harmadik gyakorlást a kockás helyett a piros zászlóval intették le. Magyar idő szerint 15 órától rendezik az időmérő edzést, amit élőben közvetít az M4 Sport.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9716568644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása