F1: Bottas majdnem faképnél hagyta a Mercedest

Valtteri Bottas bevallotta, igaz volt, amit a Netflix Formula–1-es dokumentumfilmsorozatának legutóbbi évadában elhintett: a 2019-es szezon előtt majdnem távozott a Mercedestől.

m154941.jpg

A Drive to Survive márciusban megjelent, harmadik évadának egyik epizódja Valtteri Bottasra fókuszált, melyben az ominózus 2018-as Orosz Nagydíjat is felelevenítették, amikor a finn ugyan esélyes volt a győzelemre, mégis maga elé kellett engednie Lewis Hamilton. Ez rendkívül érzékenyen érintette Bottast, komoly hullámvölgyben volt ugyanis, hiszen az Azerbajdzsáni Nagydíjon is önhibáján kívül – egy defekt miatt – bukott el egy győzelmet.

Akkori nehéz időszakáról a GP Racingnek nyilatkozott a kilencszeres nagydíjgyőztes, többek között azt is elárulta, hogy a Bakuban történtek után a hotelszobájába sietett, térdre rogyott, majd „sírt, akár egy csecsemő”. Végül győzelem nélkül, mindössze a bajnoki tabella ötödik helyén zárt 2018-ban, emiatt ő maga is elbizonytalanodott a folytatást illetően – annyira, hogy még a 2019-es idény előtt is a távozás járt a fejében.

m187288.jpg

„Nehézségekkel kezdődött a szezon, majd az év előrehaladtával egyre rosszabblett a helyzet” – mondta Bottas az interjújában. – „Emlékszem rá, az év vége volt igazán nehéz. Heteken át nem jöttek össze a dolgok, legyőztek, balszerencsém is volt, és még egy győzelem sem jött össze a komplett szezon során. Ez pedig hatással volt rám, hogy nem tudtam a legjobb formámat nyújtani. Csökkent a bizalmam, emellett a sport élvezete is eltűnt.”

„Sikerült túlélnem a szezon végéig, de továbbra is próbáltam mindent beleadni minden egyes hétvégén. Aztán egyszer csak véget ért a szezon, rendkívül fáradt voltam. Fizikálisan is, de mentálisan is kemény volt. Még január elején is azt járt a fejemben, hogy felhívom a csapatot, és közlöm velük, hogy ennyi volt” – mesélt mélyrepüléséről a finn. 2019 elején viszont már Bottas 2.0-ként tért vissza, nyert Ausztráliában, majd pályafutása eddigi legjobb évét zárta.

Már ötödik évét teljesíti Bottas a Mercedesnél, helyzete viszont nem lett könnyebb, a láthatáron ugyanis feltűnt George Russell, akit egyre gyakrabban emlegetnek a finn utódjaként. Legutóbb a Daily Mail cikkezett róla, hogy a Williamsnél versenyző brit akár már szezon közben is válthatja Bottast, ám a pletykát cáfolta a Mercedes is. A brackley-i bajnokcsapatnál jelenleg neki és Lewis Hamiltonnak is 2021 végéig szól a szerződése – a hétszeres világbajnok viszont már a folytatásról beszél.

via PlanetF1.com

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2516560956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása