F1: Bejelentette tartalékversenyzője tartalékosát az Alfa Romeo

Újabb, egy második számú tartalékversenyzőt is leigazolt az Alfa Romeo csapata. Callum Ilott pénteken pályára is gördül a svájci együttes idei autójával.

tmpimageup_nzsuqw.jpg

Keddi közleményében tudatta az Alfa Romeo, hogy Callum Ilott személyében egy második tartalékversenyzőt is megnevezett arra az esetre, ha az európai Le Mans-szériában versenyző Robert Kubica nem tudna beugrani Kimi Räikkönen vagy Antonio Giovinazzi helyére.

A 22 éves pilóta korábban kétszer is vezette a hinwiliek autóját, pénteken pedig a C41-et is pályára viszi, vélhetően Giovinazzi autóját fogja vezetni a Portugál Nagydíj első szabadedzésén.

„Köszönettel tartozom az Alfa Romeónak és a Ferrari Versenyzői Akadémiának a belém vetett bizalomért” – idézi a közlemény Ilott gondolatait. – „Magabiztosan foglalom el új szerepemet, és alig várom, hogy autóba üljek és segítsem a csapatot a fejlődésben.”

Ilott tavaly második lett a Formula–2-es bajnokságban Mick Schumacher mögött, ám amíg a német idén bemutatkozhatott az F1-ben, a brit ifjoncnak a Ferrari tesztpilótai állása jutott – emellett a GT World Challenge Europe forduló indul az Iron Lynx színeiben, egy 488 GT3-mal.

Fotó: Alfa Romeo Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8816515444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása