A Magyar Nagydíj szervezői bíznak benne, hogy feltölthetik nézőkkel a lelátókat az augusztus eleji versenyen, azonban könnyen előfordulhat, hogy ennek a védettségi igazolvány lesz a feltétele.
Tavaly – ahogyan a legtöbb versenyt a szezon folyamán – zárt kapuk mögött rendezték meg a Formula–1-es Magyar Nagydíjat, csakúgy, mint a WTCR és a kamion-Eb versenyeit tömörítő Super Racing Fesztivált a Hungaroringen. Amennyiben beigazolódnak a szervezők reményei, radikális változás állhat be az idei évre, a 36. Magyar Nagydíj így akár teltházas is lehet, hasonlóan a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseihez, a járványügyi korlátozások szigorú betartása mellett.
A hungaroring.hu ugyanakkor hozzáteszi, a nemzetközi és a hazai trendek alapján elképzelhető, hogy ez csak védettségi igazolvány lesz lehetséges, erről viszont még nem született végleges döntés, az egyeztetések folyamatosan zajlanak az illetékes hatóságokkal, mindenesetre javasolják a védőoltás felvételét. Amennyiben pedig a járványhelyzet nem teszi lehetővé a nézők fogadását, visszaváltják a megvásárolt jegyeket, ahogyan az az előző évben is történt.
Hasonló koncepció merült fel a napokban a Brit Nagydíj esetében, míg a Monacói Nagydíjat nagyjából 40-50%-os kapacitással tervezik lebonyolítani. Néhány hete a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt úgy fogalmazott, még egy olyan évet, mint a tavaly, nem bírna ki a pálya, hiszen, mint arról korábban beszámolt, a járvány hatására gyakorlatilag az összes bevételüktől elestek.
Fotó: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.