Sima Tänak-siker, új éllovas a WRC-ben
WRC 2021: Sarkvidék-rali

Az elejétől fogva annyira meggyőző volt Ott Tänak fölénye, hogy az utolsó napon már csak elég volt beosztania. A Power Stage-en győzedelmeskedő, eddigi legjobb WRC-eredményét elérő Kalle Rovanperä viszont átvette a vezetést a bajnokság élén.

2021arcticrally_fd_191.jpg

Hannu Mikkola halálhírének árnyékában rendezték meg a rali-világbajnokság második, lappföldi fordulóját. A Sarkvidék-rali pénteki és szombati napján őrületes tempót diktált Ott Tänak, vasárnap már nem is kellett kockáztatnia a 2019-es világbajnoknak, így a Monte Carló-i nullázás után pályafutása 14. győzelmét ünnepelhette, a másodikat a Hyundai színeiben. A szakaszok felét zárta az élen az észt – írja az Autocar.

Óriási volt a harc a második helyért, végül Kalle Rovanperáé lett az ezüstérem, a finn ezzel pályafutása legjobb világbajnoki eredményét érte el; Monte Carló-i negyedik helyének és a Power Stage-en gyűjtött öt extrapontjának köszönhetően a bajnokság élére tört a Toyotával – négy egységgel előzi az egymás után két harmadik helyet szerző Thierry Neuville-t (Hyundai), míg a szezonnyitót megnyerő, ám többször is hibázó, így csak a PS-pontjával vigasztalódó Sébastien Ogier-nek (Toyota) és Elfyn Evansnek (Toyota) egyaránt nyolc-nyolc pont a hátránya.

wrc_2021_rd2_239.jpg

Rovanperä a WRC új éllovasa. | Fotó: Toyota Gazoo Racing Media

Rovanperä remekelése mellett a 19 éves Oliver Solberg bemutatkozásáról maradt emlékezetes a Sarkvidék-rali. Pedig egyáltalán nem volt könnyű dolga a 2003-as rali-világbajnok fiának, navigátora, Aaron Johnston koronavírus-tesztje a hétvége előtt lett pozitív, így az utolsó utáni pillanatban ugrott be a rendkívül tapasztalt Sebastian Marshall, hogy diktálja neki az itinert. A svéd ifjonc a hetedik helyre hozta be a Hyundai-t, az utolsó szakaszon elkövetett hibájával ugyanis veszített egy pozíciót.

Most hosszabb, közel kéthónapos pihenőre vonul a WRC, április 22-25-én rendezik meg az első Horvát-ralit.

A Sarkvidék-rali végeredménye:

  1. Ott Tänak, Martin Jarjeova (észt, Hyundai)
  2. Kalle Rovanperä, Jonne Halttunen (finn, Toyota) + 17,5 másodperc hátrány
  3. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (belga, Hyundai) + 19,8 mp. h.
  4. Craig Breen, Paul Nagle (ír, Hyundai) + 52,6 mp. h.
  5. Elfyn Evans, Scott Martin (brit, Toyota) + 1 perc 1,5 mp. h.
  6. Kacuta Takamoto, Daniel Barritt (japán/brit, Toyota) + 1 p. 37,8 mp. h.
  7. Oliver Solberg, Sebastian Marshall (svéd/brit, Hyundai) + 1 p. 39 mp. h.
  8. Teemu Suninen, Mikko Markkula (finn, Ford) + 2 p. 9 mp. h.
  9. Gus Greensmith, Elliott Edmondson (brit, Ford) + 3 p. 39,4 mp. h.
  10. Esapekka Lappi, Janne Ferm (finn, Volkswagen) + 6 p. 7 mp. h.

Nyitókép: Fabien Dufour / Hyundai Motorsport GmbH

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2416446348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása