Formula–E: De Vries rajt-cél sikerével indult az új szezon
Formula–E 2020/2021: Ad Diriyah ePrix – 1. futam

Ott folytatta a Mercedes, ahol a tavalyi szezonban abbahagyta, csak ezúttal nem Stoffel Vandoorne, hanem az eddig egész hétvégén domináns Nyck de Vries juttatta győzelemre a német márkát. Két biztonsági autós fázis is kevés volt ahhoz, hogy a rajtrács második felébe szorult bajnokok felzárkózásukat érdemi pontokra fordítsák.

1-eps701_180630_onz0174.jpg

Visszatért a Formula–E mezőnye az augusztus óta tartó nyári szünetről, amely Rijádban először vonult fel azóta, hogy a sorozat megkapta világbajnoksági minősítést – sőt, először rendeztek az elektromos sorozatban villanyfényes ePrix-t. A pole-ból pályafutása során először induló Nyck de Vries megőrizte a vezetést a 45 perces + 1 körös verseny rajtját követően, mögötte Pascal Wehrlein (Porsche) megtartotta a második, René Rast (Audi) pedig a harmadik helyet.

A Mercedes hollandja kisvártatva le is hagyta Wehrleinékat, Rast eközben utolérte a korábbi DTM-bajnokot, F1-pilótát. Az Audi németje kívülről körbe is autózta a 11. körben, pozícióvesztését kihasználva viszont Wehrlein aktiválta a támadó üzemmódot a pálya jobb szélére lehúzódva. Azonban a húzás nem javított a helyzetén, épp ellenkezőleg: rövidesen Edoardo Mortara és Mitch Evans is felzárkózott rá – a 16. körben a venturis egy kemény manőverrel maga mögé utasította, majd a Jaguar versenyzője is követte svájci-olasz pilótatársa példáját.

Hogy mennyire rizikós volt Mortara megmozdulása, az csak a visszajátszásokból látszódott igazán, de nem volt ennyire szerencsés Alex Lynn és Sam Bird találkozójának kimenetele, utóbbi előzési kísérlete ugyanis balesetbe torkollott a célegyenes végén. A Mahindra újdonsült igazolása számára ez azonnal a futam végét jelentette (Bird később állt ki a versenyből), a pályán maradt törmelékek miatt pedig pályára hajtott a biztonsági autó, ezzel összerázva a mezőnyt.

Az utolsó negyedórára fordulva lengették meg ismét a zöld zászlókat, az újraindítás után ismét meglógott üldözői elől De Vries, Rast előnye egyetlen kör alatt két másodperc fölé ugrott. Maximilian Günther balesete miatt azonban újabb biztonsági autós szakasz vette kezdetét, miután a német falnak csapata a BMW-Andretti autóját.

Öt perccel a vége előtt folytatódhatott az Ad Diriyah ePrix: amíg De Vries némi előnyre tett szert az élen, második támadó üzemmódját felhasználva Mortara visszaelőzte Rastot, a dobogó sorsa azonban kérdéses, mivel biztonsági autó alatti előzés miatt vizsgálat indult ellenük. Rast viszont még a leintés előtt leszorult a dobogóról, miután Evans átvette a harmadik helyet az utolsó két percben.

A rijádi éjszakában pedig már semmi sem veszélyeztette De Vries első FE-győzelmét, több mint négy másodperccel lehagyva Mortara és Evans kettősét érkezett célba – ezzel a Mercedes második sikerét szerezte az elektromos sorozatban, méghozzá egymás után, hiszen a tavalyi szezonzárón Stoffel Vandoorne győzedelmeskedett, aki ezúttal a nyolcadik helyen és a leggyorsabb körért járó bónuszponton vigasztalódhatott.

1-eps701_181052_56i7463-2.jpg

Első pole-ját rögtön győzelemre is váltott De Vries a Formula–E-ben. | Fotó: Zak Maguer / Motorsport Images (FIA Formula E Media)

A dobogótól mindössze két tized választotta el a második helyet sokáig stabilan őrző Rastot, mögötte Wehrlein, Oliver Rowland (Nissan e.dams), Alexander Sims (Mahindra) és Vandoorne futott be. A mezőny végéből induló bajnokok közül egyedül Di Grassi tudta pontokra váltani felzárkózását, akit a kilencedik helyen intettek le, a NIO 333-as Oliver Turvey előtt.

A regnáló csapatbajnok DS Techeetah versenyzői közül sem a tavalyi bajnok Antonio Félix da Costa, sem Jean-Éric Vergne nem szerzett pontot, ahogyan Sébastien Buemi is nullázással kezdte az évet.

Jó hír lehet a Formula–E szerelmeseinek, hogy duplafutamos forduló lévén szombaton folytatódik a program Rijádban: a 11:45-kor kezdődő harmadik szabadedzéssel kezdi a napot a mezőny, majd a 14:00-ra tervezett második időmérővel folytatja azt. A második verseny szintén 18 órakor rajtol magyar idő szerint, amit ezúttal is élőben közvetítenek az Eurosport 2-n.

A szezonnyitó végeredménye:

fe_2020-2021_rijad_1_futam.jpg

Nyitókép: Andy Hone / Motorsport Images (FIA Formula E Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr10016441364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása