Embertelen próbára készül Billy Monger

A 2017-es balesetében mindkét lábát elvesztő autóversenyző nem akármilyen triatlonversenyen fog részt venni: négy nap alatt összesen 225 km-t fog teljesíteni.

img_0114_1.JPG

Billy Monger kitartásához és küzdeni akarásához kétség sem fér, fiatal kora ellenére sokak példaképéül szolgál. A brit versenyző 2017-ben robbant be a köztudatba, miután a brit F4-es sorozat Donington Park-i versenyén súlyos balesetet szenvedett el, aminek következtében mindkét lábát amputálni kellett. Ennek ellenére egy évvel később visszatért a versenyzéshez, majd egy átalakított autóval 2019-ben teljes szezont futott az Euroformula Openben, a Paui Nagydíjat meg is nyerte.

Heteken belül viszont ennél is nagyobb megmérettetésre készül, a BBC Breakfast kedd reggeli műsorában ugyanis bejelentette, hogy részt vesz a Comic Relief jótékonysági triatlonversenyen, mely február 22-én kezdődik számára, a Brands Hatch-i pályán fejezi be. Elmondása szerint élete eddigi legkomolyabb kihívására készül. „Elég nehéz volt úgy megtanulni járni, hogy mindkét lábamat amputálták, enyhén szólva elég keményen nyomom magam” – mondta Monger.

A Comic Relief során négy nap alatt összesen 225 km-t kell teljesítenie gyalog, kerékpáron és kajakkal. Mielőtt decemberben nekilátott volna a keményebb edzéseknek, utoljára balesete előtt ült kerékpáron a 21 éves versenyző, és nem is sétált többet 6 kilométernél. „Most egy maratonnyit kell sétálnom, kicsit fel van adva nekem a lecke” – folytatta, majd arra is kitért, hogy az esemény segített neki egy adott célra fókuszálni a vesztegzár alatt.

„2020-ban nem tudtam versenyezni, és a pandémia miatt valószínűleg így lesz ez 2021-ben is. Nagyon nehéz, hogy nincs meg ez a fókusz. Ennek köszönhetően viszont életem eddigi legjobb formájába hozom magam.”

Fotó: Kováts Levente / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr916421888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása