„Ez mindig is egy harc volt” – interjú Billy Mongerrel

Valamivel több mint két évvel ezelőtt még egy emberként aggódott érte az autósportos közösség, de Billy Monger – még ha lábak nélkül is, de – azóta is keményen harcol, ezzel sokaknak példát mutatva. A kemény munkának kezd megérni a gyümölcse, hiszen a brit F3-ban dobogóra állhatott, az Euroformula Open-ben pedig nyert is. Mostanában küzdelmesebb hétvégéket teljesít a nemzetközi mezőnyben – így volt ez a Hungaroringen is, amikor a Braking News Motorsport interjút készített vele.

img_0129_1.JPG

1619_19_71.jpg
PROFIL: BILLY MONGER

Született: Surrey, Egyesült Királyság; 1999. május 5.
Nemzetiség: brit
Korábbi versenysorozata(i): Ginetta Junior Championship (2015), brit Forma-4-es bajnokság (2016-2017), Ford F4 Challenge Cup (2017).
Jelenlegi versenysorozata(i): brit Forma-3-as bajnokság (2018-); Jelenlegi csapata: Carlin
Legjobb eredménye: 1. hely (Pau, második futam); VB-állás: 11. hely, 37 pont

(Fotó: Euroformula Open Media)

Bizonyára sokan ismerik már Billy Monger történetét. 2017 elején ő is egy átlagos, de ambiciózus 17 éves srác volt, álmokkal. Ekkor már harmadik éve versenyzett, miután 2015-ben a JHR Developments színeiben debütált a Ginetta Junior Championship-ben, majd a brit Forma-4-es bajnokságban folytatta karrierjét. 2016-ban egyszer szerzett pole-t, a dobogóra pedig három alkalommal állhatott – végül a 12. lett az összetettben.

A surrey-i pilóta a következő évben számottevő erősebb formában kezdte a szezont, ugyanis a Brands Hatch-i második és a doningtoni első futamon is harmadikként célba. Így a szezon ötödik futamát a bajnoki tabella negyedik helyéről várhatta, azonban ez a verseny volt az, amely végül alapjaiban változtatta meg az életét.

Esős körülmények között, a 13. helyen haladva csatázott, amikor egyszer csak, tulajdonképpen a semmiből előtte termett Patrik Pasma lassan kocogó autója. Monger nem látta a finnt, így telibe trafálta hátulról a carlinos autót. Esélye nem volt arra, hogy elkerülje az ütközést – ennek következtében viszont mindkét lábát elvesztette, de a harcot nem adta fel.

billywhizz on Twitter

First time back in a car, it's been to long�� #billywhizz #imback

Három hónappal az után a felejthetetlen és tragikus nap után már egy Fun Cup Volkswagen Beetle-t tesztelt a Brands Hatch-i pályán, természetesen kézi irányítással. A következő év februárjában pedig már a Carlin brit F3-as versenygépét vihette pályára, szintén egy teszt keretében – a balesete óta ekkor vezethetett először együléses versenyautót.

Billy Monger makes a remarkable return to racing

Billy Monger claimed an emotional podium on his return to single-seater racing in the BRDC Formula 3 Championship season opener at Oulton Park.

Nem sokkal később bejelentették, hogy Billy Monger a brit F3-ban tér vissza – ehhez azonban még az FIA-nak is eszközölnie kellett egy szabályváltozást, ugyanis a mozgáskorlátozott versenyzők lehetőségeit korábban korlátozták, ami az együléses autókat illeti. Monger már az első versenyén dobogóra állt az Oulton Parkban, a 3. helyét később további három alkalommal ismételte meg, így lett hatodik az összetettben. (Mindeközben a 2011-es F1-es Sauber átalakított változatát is tesztelhette Rockinghamben.)

billywhizz on Twitter

Still hasn't quite sunk in that I drove an @F1 car yesterday! Can't thank everyone enough for the opportunity, s/o to you all. Now time to prep for a few busy weeks coming up! �� #BillyWhizz � @SugarhillFilms https://t.co/T1QegBJ9nW

Visszatérését a BBC éves díjátadógáláján Helen Rollason Év Személyisége-díjjal jutalmazták. A brit televíziótársaság egy dokumentumfilmet is forgatott róla.

Idén Monger az Euroformula Open-ben folytatta a pályafutását. Pau utcáin egészen hihetetlen módon nyerte meg a második futamot. Interjúnk megjelenésekor a 11. helyen áll az egyéni összetettben.

img_0114.JPG

Fotó: Kováts Levente

Kováts Olivér: Egy különleges versenyző vagy, aki az elmúlt években bebizonyította, hogy át tudja törni a határait. Mi az üzeneted azoknak, akik hasonló helyzetben vannak?

Billy Monger: „Próbálkozzanak, harcoljanak, és hozzák ki a lehető legjobbat önmagukból. Ez az, amit én is csinálok: próbálom kihozni a legjobbat önmagamból.”

Kováts Olivér: Az elmúlt 2,5 év egy harc volt számodra. Mi motivált téged?

Billy Monger: „Az, hogy imádok versenyezni, és ezt csinálom gyerekkorom óta. Meg akartam próbálni, hogy újra az a versenyző lehessek, aki voltam. Azt gondoltam, hogy nem hagyhatom, hogy a sérülésem gátat szabjon valami olyanban, amit igazán élveztem.”

kmb_1034.jpg

Fotó: Kacskovics Mihály Béla

Kováts Olivér: Te is úgy tekintesz erre az időszakra, mint egy küzdelemre?

Billy Monger: „Úgy vélem, hogy ez még egy most is folyamatban lévő harc. Továbbra is vannak olyan dolgok, amikben javulnom kell, jobbá kell válnom. De már egyre jobb és jobb. Ez egy harc volt mindig is.”

Kováts Olivér: Mindig is biztos voltál abban, hogy végig tudod csinálni?

Billy Monger: „Igen, bár néha magam sem látom értelmét annak, amit csinálok. Hiszek benne, tudok versenyeket nyerni és az elejében menni. Egyszerűen csak meg kell próbálni haladni és tanulni a hibáimból, hogy jobb legyek.”

Kováts Olivér: Mi volt a legnehezebb ebben az egészben?

Billy Monger: „Számos nehézséggel kellett szemben a néznem a visszatérésem folyamán. Ott van ugyebár az irányítás például, mivel másképpen tudom vezetni az autót. Emellett újra fel kellett építenem az önbizalmamat ahhoz, hogy képes legyek feszegetni a határokat.”

Euroformula Open 2019 ROUND 2 FRANCE - Pau Race 2

Uploaded by EuroFormula Open on 2019-05-19.

Kováts Olivér: Elképesztő, ahogyan ezt végig vitted. Idén az Euroformula Openben ráadásul nyerni is tudtál Pau utcáin. Mik voltak a benyomásaid azt a győzelmet követően?

Billy Monger: „Nagyon boldog voltam. Több mint kétévnyi kemény munka és odaadás van ebben a sikerben. Azonban a paui sikertől eltekintve az év többi része csalódást keltő volt számomra. Átlagosak az eredményeim, és úgy is érzem, hogy még sokat kell tanulnom és bizonyítanom. Szerintem időre és még több kemény munkára lesz szükségem ahhoz, hogy jobb legyek, annyira, hogy már következetesen tudjak versenyeket nyerni.”

Kováts Olivér: És hogyan látod a mostani hétvégedet a Hungaroringen?

Billy Monger: „Eléggé kemény volt idáig. Sajnos az időmérőn a pályahatárok miatt még egy büntetést is összeszedtem, ami a legjobb körömbe került, és ami miatt a mezőny végéről kell majd, hogy induljak. Kár érte, de a versenyzés már csak ilyen.”

kmb_1880.jpg

Fotó: Kacskovics Mihály Béla

Kováts Olivér: Általában hogyan készülsz fel egy versenyhétvégére?

Billy Monger: „Az előző két hétben együtt utaztam a Formula–1-gyel, ami megnehezítette a felkészülésemet. Általában szimulátoron szoktam gyakorolni, illetve edzek, hogy jó formában tartsam magamat. Ez minden, amit tehetek, aztán pedig a pályán igyekszem minél jobb teljesítményt nyújtani.”

Kováts Olivér: Az idei szezonban mi lehet egy reális cél számodra?

Billy Monger: „Őszinte leszek: úgy vágtam neki ennek az évnek, hogy abban reménykedtem, hogy a legjobb ötben leszek. Úgy tűnik azonban, hogy ez a célkitűzés nem volt teljesen reális, legalábbis átmenetileg. Nem hiszem, hogy vagyunk még azon a szinten, hogy folyamatosan a TOP-5-ben lehessünk, de szeretném az év végére azt hinni, hogy képesek vagyunk arra, hogy dobogós eredményeket érjünk el a bajnokságban, és ebben a tudatban szeretnék továbblépni a következő évre, amikor is megpróbálok egy igazán jó szezont futni.”

Kováts Olivér: Mik az elképzeléseid a jövőről?

Billy Monger: „Nem igazán tudom egyelőre. Nem az a típus vagyok, aki szeret túlságosan a jövőbe nézni, mert azzal csak elvonom a figyelmemet arról, amit most csinálok. A jelenre kell koncentrálnom, ahogyan ma is a mai versenyre. Aztán hazamegyek, és elkezdek készülni a jövő hétre és a következő versenyre. Ez minden, amit meg tudok tenni. Nem szeretek azon töprengeni, mit fogok csinálni kettő vagy négy év múlva.”

img_0279.JPG

Fotó: Kováts Levente

Kováts Olivér: Valaha a kilátásaid között szerepelt egy lehetséges szereplés a Le Mans-i 24 óráson, például Frédéric Sausset-val?

Billy Monger: „A balesetem után, amikor még nem voltam biztos abban, hogy újra tudok együléses autóval versenyezni, igen, szóba került ez a lehetőség. Most viszont újra pályán vagyok, magamért. Ugyanis jobban szeretek egyedül versenyezni, mint más versenyzőkkel karöltve. Amit el tudok érni egyedül, azt egyedül is szeretném elérni. A pályafutásom későbbi szakaszában talán opció lehet Le Mans is.”

Kováts Olivér: Az idei év óta tagja vagy a Channel 4 Formula–1-es stábjának. Miket tapasztaltál idáig a televíziós szakértői munka, illetve egyáltalán annak kapcsán, hogy milyen az F1-es paddockban dolgozni?

Billy Monger: „Nagyon jó emberek vesznek ott körül engem. Teljesen új tapasztalat ez számomra, mert a Channel 4 közvetítői csapatával más ez az egész, mint amihez szoktam. Versenyző vagyok. Egy olyan versenyző, akinek még sokat kell tanulnia. Azok az emberek, akik a Formula–1-es paddockban dolgoznak, rengeteg információval rendelkeznek. Így engem is tudnak tanítani, én pedig igyekszem helytállni, amennyire csak tudok. Nyilvánvaló, hogy talán soha nem érem el azt a szintet, hogy a Formula–1-ben versenyezzek, de a lehető legkeményebben fogok harcolni azért, hogy talán mégis eljussak erre a szintre.”

billywhizz on Twitter

G'day Bruce! Day 2 on the mic done and dusted. Looking forward to Quali tomorrow, and more importantly having a 'Shrimp on the Barbie' tonight �����

Kováts Olivér: Pillanatnyilag hogyan látod, mi lehet számodra reális cél?

Billy Monger: „Nem tudom. Ebben az évben az Euroformula Open-re fókuszálok, aztán meglátom, hogyan áll a büdzsénk, és ennek függvényében mik a lehetőségeink a következő szezonra. Talán még egy szezon itt az Euroformula Open-ben, vagy a Formula–3-ban.”

Nyitókép: Kováts Levente

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6314945824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása