A szombati sprintversenyekről a Formula–1 Bizottság csütörtöki ülésén fognak szavazni, és ha sikeres a teszt, jövőre jöhet az éles debütálás is.
Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója a múlt héten hintette el, hogy a jövőben szombati kvalifikációs sprintversenyekkel dobnák fel a versenyhétvégéket. A tervek szerint így döntenék el a vasárnapi nagydíjak rajtsorrendjét, hossza pedig legfeljebb egyórás lenne, éppúgy, mint az időmérő edzés esetében. Amennyiben ezt bevezetik, már szombaton is osztanának pontokat, de ilyen és ehhez hasonló részletekről majd a Formula–1 Bizottság csütörtöki ülésén fognak dönteni.
A RaceFans értesülései szerint három hétvégén tesztelnék a formátumot, és amennyiben sikeres lesz a teszt, már 2022-ben jöhetnek a kvalifikációs sprintek, melynek lepróbálására a kanadai, a monzai és az interlagosi helyszínt szemelték. Helyszínválasztás szempontjából kiemelendő, hogy két amerikai és egy európai pályára esett a választás, így ezeket a versenyek Európában a késő délutáni, kora esti órákban lennének megtekinthetőek, amitől jelentős közönségnövekedést remélnek.
A Formula–1 korábban már próbálkozott hasonlóval, de az elmúlt két évben többször is leszavazták a koncepciót, minekutána a sprintversenyek rajtsorrendjét a vb-pontverseny állásának fordítottja inverze adta volna. Domenicali viszont a már említett interjúban kerek perec kijelentette, hogy többé nem merül fel a fordított rajtrács gondolata a királykategóriában.
Fotó: XPB / James Moy Photography (Renault F1 Team Media)
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.