F1: Bejelentette új főszponzorát az Aston Martin

A várakozásoknak megfelelően a névvel együtt a külső is változik az Aston Martinnál, a Force India- és a Racing Point-korszak elmúlt éveiben megszokott rózsaszín gyökerestül eltűnhet a színvilágból.

2021_amf1_website_cognizant_reveal_visuals_module_v2.jpg

2017 óta feltűnő rózsaszín köntösben versenyeztek a Force India, majd – a tulajdonosváltás követően – a Racing Point autói. Azzal viszont, hogy az idei évtől már az Aston Martin gyári alakulataként tér vissza a csapat, megint változik a színvilág, a rózsaszín helyébe a még inkább jellegzetes, klasszikus brit versenyzöld léphet – ahogyan azt a weboldal dizájnja is sejteti.

aston-martin-f1-szponzorok.jpg

Az Aston Martin jelenlegi támogatói – igaz, egyelőre a Cognizant sem szerepel a felsorolásban.

Az Aston Martin újonnan megjelent honlapján már nem is szerepel a támogatók között az eddigi főszponzor, a BWT víztechnológiai vállalat, helyette azonban bejelentették új névadó szponzorként a Cognizant amerikai számítástechnikai céget, több évre szóló megállapodást írtak alá a felek. „Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a Cognizant támogatásával kezdhetjük el ezt az új fejezetet” – mondta Lawrence Stroll, az Aston Martin elnöke.

„Napjaink világában folytatódik a digitális forradalom, így megfelelőbb, értékesebb partnert nem is tudnék elképzelni, hiszen arra törekszünk, hogy az Aston Martin a bajnokság egyik legnagyobb csapata legyen” – folytatta mondandóját. A közlemény kiemeli, a Cognizant komoly szerepet vállal majd az Aston Martin digitális átalakulásában.

Egy másik érdekes részletet is említ a közlemény: a 2021-es autó festését márciusban fogják bemutatni az Aston Martin gaydoni főhadiszállásán, míg az eddigi sajtóértesülések alapján februárra várták Lance Stroll és a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel idei versenygépét – addig is, a kanadai és a német versenyzőt már most megnézhetjük versenyzöld overalljukban:

amf1-stroll-vettel.jpg

Fotó: Aston Martin F1

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5816376492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása