Az Egyesült Királyságokban kialakult egészségügyi krízis miatt elhalasztják a Formula–E chilei szezonnyitóját.
Az idei autósport-szezont erősen behatárolta a koronavírus-járvány, és úgy látszik, a helyzet 2021 elején sem enyhül. A napokban ráadásul egy újfajta, az eddigi mutációknál 70%-kal fertőzőbb koronavírusfajtára bukkantak az Egyesült Királyságban, emiatt több mint 40 ország „zárta karanténba” a szigetországot, köztük a Formula–E idénynyitójának otthont adó Chile is. Ezzel összhangban a szervezők kedden bejelentették, hogy az utazási korlátozások miatt elhalasztják a Santiago ePrix-t, hiszen az Egyesült Királyságból érkező repülőgépek sem szállhatnak le a dél-amerikai köztársaságban a következő 14 napban.
A The Race birtokába került dokumentum értelmében a fejleményekről már a csapatokat és a partnereket is kiértesítették. Ebben a szervezők arról tájékoztatják a címzetteket, hogy együtt dolgoznak Santiagóval azon, hogy még az év első negyedében megtarthassák a duplafutamos forduló, az új dátumokat pedig majd januárban hozzák nyilvánosságra, ekkor pedig további versenyeket is bejelentenek. (A bizonytalan helyzet miatt eddig csak a chilei és a szaúd-arábiai fordulót erősítették meg, minden más egyelőre az előzetes naptár részét képezi, de ahogy jelen esetben is láthatjuk, ezek is erősen tájékoztató jellegű információk.)
Az Egyesült Királyságban kialakult helyzet jócskán megnehezíti a Formula–E dolgát, hiszen nemcsak a központi paddock található ott, hanem a csapatok felének esetében a személyzet többsége is. A Formula–E különleges bánásmódért fordult a kormányokhoz, hogy a mezőny mégiscsak utazhasson eseményekre, akár szigorú protokoll és rendszeres tesztelés mellett.
Miután Szaúd-Arábia is elzárkózott az Egyesült Királyság elől, a január elején rajtoló Dakar-rali mellett a Formula–E Ad Diriyah-i fordulója is veszélybe kerülhet, vagyis további halasztások vannak kilátásban. A járványhelyzet miatt a mexikóvárosi és a kínai futamot már korábban elhalasztották.
Fotó: Simon Galloway / LAT Images (FIA Formula E Media)
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.