Előlépteti az F2-es címről lecsúszott ifjoncát a Ferrari

Az abu-dzabi újoncteszt végeztével a Ferrari bejelentette, a Formula–2-ben idén ezüstéremig jutó akadémistája, Callum Ilott lesz a csapat hivatalos tesztversenyzője a jövő évi Formula–1-es szezonban.

200159-fda-f1-test-fiorano_1.jpg

Az utolsó versenyhétvégéig harcban volt a Formula–2 bajnoki címéért Callum Ilott, de végül 14 ponttal alulmaradt a jövőre a Haas F1-es csapatánál bemutatkozó Mick Schumacherrel szemben. A 22 éves ifjonc már korábban utalt arra, hogy egy újabb F2-es szezonhoz nem tudja előteremteni a szükséges anyagi feltételeket, így aligha lesz állandó versenyprogramja 2021-ben.

Ennek megfelelően kedden bejelentették, hogy Ilott marad a Ferrari kötelékében, jövőre hivatalos F1-es tesztversenyző lesz a maranellóiaknál. A brit szeptemberben vezethette a Ferrari 2018-as gépét a fioranói tesztpályán, majd az Alfa Romeótól kapott lehetőséget a fiatal versenyzők tesztjén, amit kedden tartottak Abu-Dzabiban.

„Örülök, hogy a következő évtől tesztpilótaként csatlakozhatok a Ferrarihoz. Várom már, hogy közreműködjek a csapat pályán és azon kívüli munkájából, továbbá minden új dolgot szeretnék megtanulni az új, izgalmas kihívás által” – mondta Ilott a Ferrari közleményében. – „Mindent beleadok annak érdekében, hogy jó munkát végezzek és a lehető legtöbbet fejlődjek versenyzőként.”

Miután köszönetet mondott a Ferrarinak és az olaszok akadémiájának, az FDA-nak, a következőket tette hozzá: „Megtiszteltetés volt része lenni a programjuknak az elmúlt három évben, és örülök, hogy együtt folytathatjuk utunkat.”

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3216344102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása