Nem indul a rali Európa-bajnokság zárófutamán a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős.
Az MTI szemléje alapján pénteken az M4 Sport Sporthíradójában Herczig Norbert azt mondta, ennek egyik oka a koronavírus-járvány, valamint az, hogy ennek következtében a költségvetésben keletkezett egy kis „lyuk”, a Kanári-szigeteken sorra kerülő viadal pedig a legdrágább az idényben.
Az induláshoz uganis nagyon meg kellene feszíteniük a rendszert, és mivel a pontversenyben nem tudnának sokkal előrébb jutni, ezért úgy döntöttek, ezt az erőt és hátteret a 2020/21-es tesztidőszakra viszik át. „Megérkeztünk a rali Európa-bajnokság élvonalába” – mondta Herczig, aki szerint nagyon fontos, hogy olyan háttér legyen a csapat mögött, amellyel a holtidényben egy hosszú tesztprogramot végig tudnak csinálni, és így akár több száz kilométerrel a „lábukban” vághassanak neki a következő szezonnak.
Hozzátette, már zajlanak az egyeztetések a jelenlegi támogatókkal a hosszabbításról, de az tisztán látszik, hogy új partnerek bevonására is szükség lesz. A rali-Eb első négy fordulóját követően Herczigék az abszolút összesítés hatodik helyén állnak.
Fotó: Bastien Boux / FIA ERC Media
Forrás: MTI
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.