A Mercedes versenyzője a pocsékul sikerült törökországi versenye után a mostani járványügyi helyzet vonatkozásában nem éppen szerencsés, ámbár humorosnak szánt kijelentést tett. Bottas megjegyzése miatt a Mercedes az egyik legnagyobb kínai közösségi platformra sietett tüzet oltani.
Idei legrosszabb futamát zárta a Formula–1-es Török Nagydíjon Valtteri Bottas. A finn versenye már a rajtnál elúszott, már az 1-es kanyar bemutatott egy piruettet, amit további öt megforgás követett, végül csak a 14. helyen intették le. A Mercedes versenyzőjét a holland Ziggo Sport arról kérdezte a leintést követően, hogy ha lenne egy nap, amit átugrana 2020-ból, az az isztambuli futam napja lenne-e.
Bottas igennel felelt a kérdésre, majd humoros szándékkal hozzátette, hogy esetleg még azt a napot hagyná ki, amikor valaki vásárolt egy Vuhanban, ezzel igen nyomatékosan az év eleje óta tomboló, a hivatalos álláspont szerint a kínai városból elterjedt koronavírus-járványra utalva, amivel összefüggésben világszerte már több mint 1,3 millió halálesetet és 56 millió COVID-19-fertőzöttet regisztráltak, a hétköznapjainkat pedig teljes egészében felforgatta.
A RaceFans cikke szerint Bottas kijelentésével kiverte a biztosítékot a kínai közösségi médiában, a Mercedes az ottani egyik legnagyobb mikroblog-platformon, a Sina Weibón magyarázkodott. „Kedves kínai szurkolók, mint azt mindnyájan tudjuk, mennyire érzelmessé tesz minket a sport, főleg, ha győzelmek és vereségek okozta magasságokról és mélypontokról beszélünk” – írta közleményében a brackley-i gárda.
„Múlt hét vasárnap Valtterinek kemény, csalódást keltő versenye volt, melyben elveszítette a bajnoki címet. Nem állt azonban szándékában, hogy a TV-kamerák előtt bárkit is megsértsen a verseny után, természetesen Kínával és a kínai szurkolókkal szemben se szeretett volna tisztességtelen lenni. Ő továbbra is ugyanaz a Valtteri, akit mindannyian ismerünk, és aki minden kínai rajongójával törődik, akárcsak mi, mindnyájatoknak a legjobbakat kívánva, hogy biztonságosan átvészeljétek ezt a nehéz időszakot. Továbbra is elkötelezett aziránt, hogy izgalmas versenyt szórakoztasson titeket. Szép hetet kívánunk, és már közösen várjuk a szezon hátralevő versenyeit.”
Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.