F1: Biztosra vehető, kik lesznek a Haas új versenyzői

Már az utolsó simításokat végzik a Haasnál a 2021-re teljesen megújuló versenyzői felállás véglegesítésén.

1018329474-sut-20201101-gp2013_135002ms1_9033-672.jpg

Október végén jelentette be a Haas, hogy 2020 végén mindkét versenyzőjét lapátra teszi, a döntés értelmében valószínűleg Romain Grosjean és Kevin Magnussen pályafutása is véget ér a szezon végeztével. Azóta sokakat foglalkoztat, kiket választ majd a kannapolisi együttes, persze az Alfa Romeo bejelentése sokat elárult a Haas jövő évi terveiről: mint ismert, az imolai hétvégén a hinwili gárda megerősítette, Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen is marad a csapatnál.

F1: Hivatalos, mindkét versenyzőjét lapátra tette a Haas

Romain Grosjean és Kevin Magnussen is bejelentette, hogy 2020 végén távozik a Haastól, új időszámítás kezdődik az amerikai csapat történetében.

.A RACER már kész tényként tálalja, hogy két újonccal, nevezetes Nyikita Mazepinnel és Mick Schumacherrel vág neki a 2021-es szezonnak a Haas. A szakportál Günther Steinert, az istálló csapatfőnökét is megkereste, aki megerősíteni ugyan nem tudta az értesült, annyit viszont elárult, hogy a csapat már döntött jövő évi versenyzőiről. „Tudjuk már, hova haladunk tovább, de még nem állunk készen a bejelentésre. Bízunk benne viszont, hogy már nem kell sokat várni” – nyilatkozta Steiner.

guenther-607.jpg

„Pillanatnyilag még nem állunk készen, egy s más miatt. Amint készen állunk, lesz bejelentés, de az igazat megvallva, nem kapkodunk. Muszáj lesz megtennünk, mert csak akkor fog megnyugodni mindenki. Mindannyiuknak meg kell értenie azonban, hogy még van hátra néhány lépés, de amint megvannak, bejelentést teszünk” – folytatta.

Ötéves fennállása során mindössze egyszer cserélt versenyzőt a Haas: Romain Grosjean a kezdetektől fogva a csapatnál volt, míg Esteban Gutiérrezt az első év után Kevin Magnussen váltotta. Steiner új kihívásként tekint a teljes vérfrissítésre, majd hozzátette, „minden újdonság érdekes, viszont, ha minden évben ezt kellene tenned, unalmassá válna”.

Fotó: Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3616280118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása