Elővigyázatosságból pénteken újabb teszteket végeznek a Williamsnél, Russell utoljára négy nappal a tünetek megjelenése előtt érintkezett személyesen az edzőjével.
Csütörtök este a RaceFans megkeresésére a Williams szóvivője megerősítette, hogy George Russell trénerének, Aleix Casanovasnak enyhe koronavírus-gyanús tünetei vannak, ezért önkéntes karanténba vonult. Az edző szerdai tesztje még negatív lett, de elővigyázatosságból pénteken újabb mintát vesznek tőle, s ennek függvényében konzultálnak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékeseivel.
Russellt legutóbb kedden tesztelték, akkor ő is negatív eredményt produkált, viszont a Formula–1 múlt héten életbe lépett, szigorúbb tesztelési protokolljának értelmében pénteken újabb tesztet végeznek el a brit pilótán. Russell utoljára a Portugál Nagydíj hétvégéjén került kapcsolatba Casanovasszal, más csapattag nem érintett az ügyben.
Amennyiben esetleg kimutatnák Russellnél a COVID-19-et, Jack Aitken, a grove-i alakulat tesztpilótája léphet színre. Ez esetben ő lenne a harmadik versenyző a mezőnyben, aki a koronavírus által szorulna helyettesítésre: a Brit és a 70. Évforduló Nagydíjon Sergio Pérez, a három héttel ezelőtti Eifel Nagydíj pedig a Racing Point másik versenyzője, Lance Stroll nem tudott részt venni – utóbbiról ráadásul csak utólag derült ki, hogy átesett a fertőzésen.
Fotó: Williams Racing Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.