Bejelentés: Döntött Gasly sorsáról a Red Bull

Hivatalosan megerősítették, hogy Pierre Gasly 2021-ben is az Alpha Tauri kötelékében marad – nem lesz a Red Bull pilótája, ahogyan a Renault-hoz sem lép le.

si202010230424_news.jpg

Amióta visszaküldték a Toro Rossóhoz, illetve az Alpha Taurihoz, de különösen az idei szezonban roppant erős formát mutat a Red Bullnál egyszer már megbukott Pierre Gasly. Olaszországban első győzelmét is megszerezte, Sebastian Vettel óta pedig ő volt az első versenyző, aki győzni tudott a Red Bull kisebbik csapatával. Monzai sikere óta sokan újra el tudták volna képzelni Gaslyt Max Verstappen csapattársaként és a jelenleg éppúgy bukdácsoló Alexander Albon helyén – az i-re végül szerda délelőtti bejelentésével helyezte fel a pontot a Red Bull.

A csapat közleményének értelmében Gasly jövőre is marad az Alpha Tauri versenyzője, vagyis ő már biztosan nem lesz Albon utódja – amely posztra jelen pillanatban Nico Hülkenberg és Sergio Pérez tűnik a legesélyesebbnek –, ahogyan a korábbi spekulációkkal ellentétben a jövőre már Alpine-ként induló Renault-tól sem túrja ki honfitársát, Esteban Ocont, amit a Red Bull-lal való viszonyának állítólagos megromlására alapoztak.

si202010230421_news.jpg

„Rendkívül örülök annak, hogy egy újabb szezon erejéig az Alpha Taurival folytathatom” – idézi a Red Bull-os visszatérésre való érettségét, rátermettségét az utóbbi időkben többször is hangoztató Gasly szavait a közlemény. – „Ez az év idáig nagyon jól alakult, a csapat történetének eddigi legsikeresebb szezonját futjuk. Úgy érzem, szoros a kapcsolatunk, továbbá sikerült kihasználnunk minden utunkba sodródó lehetőséget, a legjobb nyilván az Olasz Nagydíjon jött.”

„Nagyon különleges volt számomra, hogy Monzában megszerezhettem első Formula–1-es futamgyőzelmemet, az pedig még édesebbé tette, hogy ez a csapat történetének második sikerét jelentette, erre nagyon büszke vagyok. A maximumot fogom kihozni magamból azért, hogy előrébb vigyem a csapatot” – tette hozzá a 24 éves versenyző.

si202007310080_news.jpg

Az Alpha Taurit Franz Tost természetesen örömmel nyugtázta, hogy Gasly jövőre is a csapatot erősítette, hozzátette, „remélem, még sok-sok éven át a Red Bull-család tagja marad”. A 64 éves csapatvezető így folytatta mondandóját: „Amióta tavaly visszatért a csapathoz, folyamatosan rendkívüli teljesítményt nyújtott, kétszer is dobogóra állva: a 2019-es Brazil Nagydíjon egy második helyet szerzett, majd az Olasz Nagydíjon, a csapat hazai futamán nyert” – sorolta Gasly érdemeit.

„Nagyszerű versenytempójával Pierre bebizonyította, hogy nagyon is tud versenyképes lenni. Minden versenyen kihozza az autóban rejlő potenciált, közben pedig értékes visszajelzést ad mérnökeinek. Mentálisan nagyon erős, mindig is motivált volt, és amikor kitűz egy célt, el is éri. Már várom együttműködésünk folytatását, és azt, hogy egy sikeres 2021-es szezon zárjunk együtt” – zárta gondolatait.

A közlemény nem tesz említést Gasly csapattársáról, ami nem véletlen, hiszen valószínűsíthető, hogy Danyiil Kvjatot az év végén elküldik. Az orosz pilóta ugyanis mind egykörös tempóban, mind versenyen jócskán elmarad Gaslytól, ezt pedig a bajnokságbéli helyzetük is elég hangsúlyosan szemlélteti: Kvjat mindössze 14-et szerzett az Alpha Tauri idei 77 pontjából, a maradék 59 egység a francia érdeme. Pótlása szempontjából egyrészt felmerülhet Albon visszafokozása, de a Honda-támogatott Yuki Tsunoda szerződtetése is egy opció lehet – ehhez persze az is feltétel, hogy a japán idei F2-es szereplésével bebiztosítsa magának a szuperlicenszt.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9716261254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása