TCR EU: Azcona varázsolt, Nagy idén először nullázott
TCR Europe 2020: Spa-Francorchamps – 1. futam

Jött, látott, parádézott a Zengő Motorsport versenyzője a TCR Európa-kupa első spái versenyén, Nagy Dánieléknek viszont szenvedéssel telik eddig a hétvége.

2020-2020_spa-francorchamps_race_1---2020_eur_spa_race_1_96_mikel_azcona_076.jpg

Sokat nem változott a Spa-Francorchamps-i pálya állapota az időmérő edzéshez képest, de annyit éppen, hogy a versenyzők komoly dilemmával nézzenek szembe a gumiválasztásnál. A TCR Európa-kupa belgiumi fordulójának első futamát Mehdi Bennani kezdhette az élről, a rajt pedig némi meglepetésre komolyabb fennakadás nélkül lezajlott – Tom Coronelnek kellett visszavernie John Filippi kemény támadását, de ez is gond nélkül ment.

Az első kör végére viszont csak-csak sikerült előcsalogatni a biztonsági autót, a La Source kijáratánál ugyanis Nicolas Baert nem figyelt, ennek eredményeképpen pedig a falba passzírozta Jessica Bäckmant, ami mindkettejük számára a verseny végét jelentette, a Comtoyou Racing tulajdonosának fia és „alkalmazottja” ugyanis a sóderágyban találta magát az Audival. A svéd pilótahölgy Hyundai-ja is jócskán összetört, a stewardok pedig Baert ellen ítéltek, ami három rajthelyes hátrasorolást jelent számára a második versenyen.

After a good start, I ended up in the wall after a few corners� Another chance tomorrow in Race 2 starting from P12 at 11:45� #hmsgofficial #targetcompetition #jabaeckman #fiawim #swedenjuniorteam

Közzétette: Jessica Bäckman 26 – 2020. október 23., péntek

Coronel viszont még a biztonsági autós szakasz elrendelése előtt átvette a vezetést Bennanitól, így a harmadik körben a holland vezetésével folytatódhatott a versenyt. A Boutsen Ginion Racing Hondája mögött maradt a Bennani, Filippi, Mike Halder, Andreas Bäckman és Mikel Azcona sorrend – az erre a hétvégére beugró 2018-as bajnok óriási rajtot produkált, mivel úgy került a hatodik helyre, hogy eredetileg a 13.-ról indulhatott.

Bennani ezzel szemben sorra veszítette a pozíciókat, annak láttán még a műszaki hiba gyanúja is felmerült, hogy a marokkói fél kör alatt visszaesett a hatodik helyre; Filippi, Halder, az egyetlen versenyben maradt Bäckman-testvér, valamint Azcona is utat talált mellette. A következő körben viszont az év egyik legszebb előzését láthattuk: Julien Briché az Eau Rouge-nál vetődött be Pepe Oriola elé a Peugeot-val, amivel a Brutal Fish Racing spanyoljától a 8. helyet vette át.

2020-2020_spa-francorchamps_race_1---2020_eur_spa_race_1_podium_mikel_azcona_239.jpg

A Zengő Motorsport WTCR-versenyzője egyhamar a negyedik pozícióban találta magát a Volcano Motorsport régi típusú Cuprájával. Az 5. körben Haldert és Filippit is levadászta, majd az utolsó előtti körre nem csak utolérte, de a Blanchimont-ban valósággal körbeautózta Coronelt, ezzel Azcona az élre tört, az utolsó körben pedig már nem csúszott ki a győzelem a kezei közül.

Kétmásodperces lemaradással futott be Coronel, a harmadik helyen végző Halder pedig tovább növelte előnyét az összetettben, Bennani ugyanis maradt hatodik, Bäckman és Filippi mögött. Megannyi csatát követően végül Sami Taoufik, Daniel Lloyd, Nicola Baldan és Pepe Oriola tette teljessé az első tíz sorrendjét – Baldan 9. helye az új Cupra első pontjait jelentette a TCR Európa-kupában.

Magyar szempontból Azcona a vártnál is eredményesebb visszatérése számított egyedül örömtelinek, a BRC ugyanis az egész versenyen szenvedett, Mat’o Homola és Nagy Dániel is visszacsúsztak, csupán 15.-ként, valamint 17.-ként látták meg a kockás zászlót – idén először nullázott versenyen a magyar pilóta, amit később Facebook-bejegyzésében azzal magyarázott, hogy „egy jól elkapott rajt után kénytelen voltam beleemelni a gázba az előttem beragadó autó miatt. A gumikat nem tudtuk működésre bírni, nem volt meg a tempó. Ilyen a motorsport...”.

2020-2020_spa-francorchamps_race_1---2020_eur_spa_race_1_99_daniel_nagy_066.jpg

Tekintettel arra, hogy Spában ez a hétvége igazán a 24 órás versenyről szól, a TCR Európa-kupa második futamára már szombat délelőtt sor kerül, 11:50-től. A fordított rajtrács révén az időmérőn tizedik Homola indulhat az élről. Hasonlóan az első versenyhez, ezúttal is a sorozat Facebook-oldalán, illetve a TCR TV YouTube-csatornáján követhetjük élőben az eseményeket:

Az első futam végeredménye:

null

null

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6716255820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása