Oláh Gyárfás: Zengő Zoltán ismét megtalált egy magyar tehetséget

Az MNASZ elnöke szerint sikeres volt a Super Racing Fesztivál – Kiss Norbertékről és a Zengő Motorsportról is dicsérően nyilatkozott.

cce83d7d26260b61bc4d3a014489c9ff.jpg

A hétvégi Super Racing Fesztivált követően az MTI-nek nyilatkozott a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke. Oláh Gyárfás szerint a Hungaroring stábja ismét bebizonyította, hogy nehéz körülmények között is lehet rá számítani, és bár mindenkit negatívan érintett, hogy a koronavírus-járvány miatt nem lehetett nézők előtt megrendezni a túraautó-világkupa (WTCR) és a kamion Európa-bajnokság magyarországi fordulóját, az esemény így is sikeresnek tekinthető.

„Az MNASZ sportbírói és sportszakmai stábja, valamint a Hungaroring munkatársai is jelesre vizsgáztak ezen a rendezvényen, ezt a nemzetközi szövetség, a FIA megfigyelőinek visszajelzései is megerősítették”

– kezdte a sportvezető. Kiemelte: a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert és a Révész Truck Racing Team három futamgyőzelmének köszönhetően a pályán is születtek magyar sikerek. „Természetesen mindannyiunk számára sokkal nagyobb élmény lett volna, ha Norbi a helyszínen lévő hazai szurkolókkal együtt is meg tudja ünnepelni ezeket a győzelmeket, de sajnos ebben megakadályozták a Hungaroringet a járvánnyal összefüggésben lévő előírások és ajánlások” – tette hozzá az MNASZ elnöke.

0f1cbdedb840aea90088f9fb97d92eed.jpg

Oláh a WTCR-ben szereplő magyar csapatról, a Zengő Motorsportról is elismerően beszélt.

„Úgy gondolom, hogy Zengő Zoltán ismét megtalált egy magyar tehetséget, ráadásul kiváló versenyautót raktak össze erre a szezonra, ezekből az alapokból tovább lehet építkezni”

utalt Boldizs Bencére, aki a második futamot a pole pozícióból kezdhette meg, 6. helyével pedig pályafutása eddigi legjobb WTCR-eredményét érte el, miközben pályafutása negyedik hétvégéjén vett részt a túraautó-világkupában Mogyoródon.

_slp7628.jpg

A Hungaroringen négy futamból háromszor győztes Kiss Norbert „szürreálisnak” nevezte a körülményeket, és azt mondta, remek sikereket értek el a mogyoródi pályán, mellyel az összetett pontversenyben átvette a vezetést, az üres lelátók látványa azonban az eredményhirdetéskor megdöbbentette. „Normál esetben, amikor felmegyek a dobogóra, akkor egy tömeget szoktam magam előtt látni, most egészen furcsa volt, hogy a csapatom tagjain kívül senki nem volt ott” – mondta a 35 éves versenyző, és hozzátette, a koronavírus-járvány egészen új körülményeket teremtett a sportágban.

A kamion-Eb a tervek szerint november közepén zárul az olaszországi Misanóban, míg a WTCR módosított versenynaptárából két forduló van hátra. A következőt két hét múlva rendezik Spanyolországban.

Fotó: Xavi Bonilla / DPPI (FIA WTCR Media)

Forrás: MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8916247080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása