F1: Már a héten autóba ülteti Alonsót a Renault?

Sajtóértesülések szerint Fernando Alonso hazai pályán járathatja meg a Renault idei versenygépét.

d9ac-d785-33ea-4ab2aa9fb0cf_257b391e74f8086df949e4c2117d234a69d82324.jpg

Rég láthattuk ennyire jó formában versenyezni a Renault-t, mint az idei évben: az enstone-i gárda határozottan harcban van a konstruktőri harmadik helyért, Daniel Ricciardóval pedig először zárt dobogón F1-es futamot a 2011-es Maláj Nagydíj óta, amikor is Nick Heidfeld lett a harmadik. Ricciardo jövőre továbbáll a McLarenhez, az akkor már Alpine-ként futó csapathoz pedig harmadjára is visszatér Fernando Alonso, de állítólag a Renault-nál már nem várnák meg a következő évet, hogy autóba ülhessen a spanyol.

Felmerült opcióként az is, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA) fordulnak külön engedélyért, hogy a kétszeres világbajnok részt vehessen a szezonvégi újoncteszten Abu-Dzabiban. Hogy sikerült-e, az egyelőre nem derült ki, mindenesetre úgy tűnik, már újabb forgatókönyvvel készülnek. A Motorsport.com tudomására jutott, hogy a Renault kedden forgatási napot tart Barcelonában, melynek keretében Alonso a 2020-as autót vezethetné. Mint ismert, minden csapat két filmes napot használhat fel egy évben, az aktuális autóval pedig legfeljebb 100 kilométer tehető meg, az is a Pirelli rendkívül kemény demógumijain.

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta a hírt, mindössze annyit árulhatott el, hogy kedden valóban a barcelonai pályán lesz programjuk. Így az sem derült ki, hogy esetleg az enstone-iak bevetik-e a két évvel korábbi versenygépüket, ahogyan azt tette a szezon előtt az Alpha Tauri imolai tesztjén.

Az viszont közismert, hogy Alonso már most aktívan közreműködik a csapat életében, az utóbbi hetekben a csapat főhadiszállásán is rengeteg időt töltött, Ricciardo németországi eredménye pedig kiváltképp feltüzelte őt. „A verseny előtt, alatt és után is üzent nekünk” – ismerte el Abiteboul. „Lenyűgöző, mennyire érdeklődő. Azt gondolom, hogy amikor csatlakozott a csapathoz, a kommunikációja is azt mutatta, hogy inkább 2022-re összpontosít.”

„A szezon előrehaladtával és a csapat, valamint az autó fejlődését látva már 2021 is egyre jobban érdekli őt. Fernando olyan, akár egy nagy cápa: amint megérzi a vérszagot, támadni akar. Ez az, amit látok: egy nagyon éhes cápát” – tette hozzá.

Fotó: DPPI / Renault F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8716236566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása