Úgy hullottak a pilóták a TCR Európa-kupában, akár a legyek
TCR Europe 2020: Monza – 1-2. futam

Roncsderbi, majd egy valamivel nyugodtabb, de szintén eseménydús körözgetés jellemezte a TCR Európa-kupa monzai hétvégéjét. Nagy Dániel kettős pontszerzéssel távozott Olaszországból.

2020-2020_monza_race_1---2020_tcr_europe_monza_race_1_99_daniel_nagy_27.jpg

Sokat elmond egy versenyről az, ha még a hivatalos sajtóközleményben is úgy fogalmaznak, hogy „egyes versenyzők látszólag sokkal inkább koncentráltak arra, hogy kiejtsék egymást”. A monzai első futamon az agresszivitási szint jócskán meghaladta a szokásosat, pedig tudjuk, hogy a TCR Európa-kupa mezőnyét a legkevésbé sem kezes bárányok alkotják.

A pole pozícióból a rajtot elrontó Mehdi Bennani már a Lesmóban összeakadt Jimmy Clairet-vel, aminek következtében mindketten kiestek. Pepe Oriola és Teddy Clairet sem értettek szót egymással a dobogó legalsó fokáért harcolva, ami csakugyan koccanáshoz vezetett, utóbbi később Nicolas Baerttal is összeakasztotta a bajuszt – a francia ezzel már a Parabolica sóderágyában találta magát.

Az utolsó előtti körben pedig szintén a harmadik helyért zajló csata vezetett balesethez: Mat’o Homola és Mike Halder a Roggia-sikán kijáratánál csúnyán leírták egymást, miután már a Rettifilo-sikánt is egymást megmászva teljesítették. Ennek ellenére mindössze egy büntetés változtatott a verseny eredményén: Bennani csapattársát, a marokkói újonc Sami Taoufikot sújtották kétszer is 30 másodperces büntetéssel; egyrészt kiugrott a rajtnál, majd a nagy dulakodás közepette kilökte Martin Rybát.

Csattanókban már szegényebb volt a vasárnapi verseny, drámai fordulatokból viszont így sem volt hiány, a bajnokság első két helyezettje ugyanis a pálya szélén végezte. Daniel Lloyd a Bennanival való összeakadása során kapott defektet, Mike Halder pedig csakugyan sérült Hondával volt kénytelen feladni a versenyt.

A futamokat Julien Briché és Pepe Oriola nyerték, Nagy Dániel horgára pedig kettős pontszerzés akadt a zavarosban halászva. A BRC versenyzője mindkét futamnak a 11. helyről vághatott neki, az elsőt hatodikként fejezte be, míg a második verseny rajtjánál – egy balesetet elkerülve – visszaesett 19.-nek, végül a 13. pozícióban intették le.

Nagy a hetedik helyről várhatja a folytatást, míg a szezon felénél Lloyd vezeti a bajnokságot, köszönhetően az első futamon szerzett második helyének. A Brutal Fish Racing britje 32 egységgel előzi Baertot, a Comtoyou Racing belgája mögött csapattársa, Bennani áll a harmadik helyen. Folytatás két hét múlva Barcelonában.

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2416219158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása