F1: Hamilton az egyfutamos eltiltás küszöbén

A Formula–1-es Olasz Nagydíjon szerzett büntetőpontjaival necces két és fél hónap vár Lewis Hamiltonra.

m242058.jpg

Biztosnak tűnő győzelmet dobott el magától Lewis Hamilton azzal, hogy az első biztonsági autós fázisnál úgy hajtott be a boxutcába, hogy annak bejárata zárva volt, ugyanezt a hibát az Alfa Romeó-s Antonio Giovinazzi is elkövette. Így mindketten 10 másodperces stop&go-büntetést kaptak, így a világbajnoki éllovas végül csak hetedik lett a Formula–1-es Olasz Nagydíjon, Giovinazzi pedig nem szerzett pontot – ráadásul előbbi büntetése mindössze 12 másodpercen múlt.

Könnyen előfordulhat azonban, hogy a folytatásban igencsak komoly jelentősége lehet ennek a 12 másodpercnek, mivel a stop&go-büntetés mellé két büntetőpontot is kapott Hamilton, így a szuperlicenszén szereplő striguláinak száma 8-ra emelkedett. Ezzel mindössze négy büntetőpont választja el az automatikus egyfutamos eltiltástól a hatszoros és címvédő világbajnokot, a dolgát pedig megnehezíti, hogy legközelebb majd november 17-én évül el pontja (szám szerint kettő), addig hat versenyt rendeznek.

Tavaly Brazíliában, majd az idei osztrák szezonnyitón is két-két feketeponttal gazdagodott, mindkét alkalommal Alexander Albon kiforgatásáért, másik két egységet pedig sárga zászlók figyelmen kívül hagyásával gyűjtött össze. Giovinazzinak egyelőre nem kell számolgatnia, mindössze 3 egysége van az olasznak. A Formula–1-ben még senkit sem tiltottak el amiatt, hogy összegyűlt volna a 12 büntetőpontja, pedig már 2014 óta érvényben van a szisztéma.

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3116193052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása