F1: Így fest a 70. Évforduló Nagydíj rajtrácsa!

Akárcsak egy héttel ezelőtt, újra a két Mercedes indulhat az első sorból Silverstone-ban – ám ezúttal nem a hazai pályán versenyző Lewis Hamiltonnal az élen, ahogyan a második sorban is akad meglepetés.

15-silverstone-saturday.jpg

Az időmérő edzés utolsó pillanatában legyőzte az egy héttel ezelőtt még három kerékkel is magabiztos győzelmet szerző Lewis Hamiltont csapattársa, Valtteri Bottas, de ettől függetlenül a két Mercedes foglalhatja el az első sort a silverstone-i rajtrácson, csakúgy, mint egy héttel ezelőtt, annyi a különbség, hogy ezúttal 70. Évforduló Nagydíj néven rendezik meg a futamot. A finn versenyző immár 13. alkalommal indulhat az élről Formula–1-es pályafutása során.

Bottas fordítása mellett a harmadik rajtkockába kvalifikáló Nico Hülkenberg a hétvége másik nagy meglepetése, hiszen a Renault-tól és a bajnokságból tavaly év végén távozott német csak az előző hétvégén ült be a Racing Pointba, mivel Sergio Pérez koronavírus-fertőzése miatt nem vállalhatta az indulást – a silverstone-i csapatot vezető Otmar Szafnauer azonban úgy látja, 99% esély van arra, hogy jövő héten, Spanyolországban már újra a mexikóit láthatjuk a volánnál.

Hülkenberg mellől a Red Bull-os Max Verstappen, a harmadik sorból pedig Daniel Ricciardo (Renault) és a másik Racing Point-os Lance Stroll várhatja a rajtlámpák kialvását. Jól szerepelt Pierre Gasly is az Alpha Taurival, így csak a francia mögül, a nyolcadik rajtkockából indulhat Charles Leclerc a Ferrarival, míg Sebastian Vettel még a Q2-be sem jutott be. A legjobb tíz sorrendjét Alexander Albon (Red Bull) és Lando Norris (McLaren) zárja, és csak mögéjük sorakozhat fel a négyszeres világbajnok.

Így is nyert egy pozíciót a német, akárcsak Carlos Sainz (McLaren) és Romain Grosjean (Haas), Esteban Ocont (Renault) ugyanis háromhelyes hátrasorolással sújtották, amiért feltartotta a Q1-ben a williamses George Russellt, aki egymás után negyedik alkalommal gördülhetett pályára a kvalifikáció második felvonásában. A sor végén a két Alfa Romeo lesz, a verseny pedig 15:10-kor rajtol, az 52 körös futamot élőben közvetíti az M4 Sport.

Íme, a 70. Évforduló Nagydíj végleges rajtsorrendje:

f1_2020_70_evfordulo_gp_rajtracs.png

Fotó: Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8216119804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása