Eseménytelen indult a 70. Évforduló Nagydíj hétvégéje, már az első edzésen szignifikáns volt a Mercedes fölénye.
Szünet nélkül folytatódik ezen a hétvégén a Formula–1-es világbajnokság, ugyanakkor a koronavírus-járvány okán átalakított versenynaptár által továbbra is Silverstone-ban tartózkodik a mezőny, a második brit futamot 70. Évforduló Nagydíjra keresztelték.
Az elmúlt hétvége gumiproblémái ellenére eggyel lágyabb gumipalettát vonultat fel a Pirelli, az abroncsok viselkedésének kitapasztalása végett nagyon sok időt töltöttek a pályán a csapatok. Az már bebizonyosodott, hogy az új lágy gumik eléggé gyorsan elhasználódnak, viszont a kopott papucsokat leszámítva eseménytelenül zajlott a 90 perces nyitóedzés, amin Valtteri Bottas autózta a leggyorsabb kört, a finn ideje máris 1,2 másodperccel volt gyorsabb, mint Max Verstappen múlt pénteki FP1-es köre.
Az immár 2021-re is szerződéssel rendelkező Bottas 1:26.166-os idejével bő egy tizedet adott csapattársának, Lewis Hamiltonnak, ám a Mercedes ezúttal is láthatóan egy másik dimenzióban autózott, mivel a harmadik helyen Verstappen már bő hét tizeddel maradt le a Red Bull-lal. Miután ezúttal is pozitív lett Sergio Pérez koronavírus-tesztje, sorozatban másodjára kénytelen helyettest alkalmazni a Racing Point, Nico Hülkenberg azonban remekül kezdett, negyedik lett, mindössze századokkal zárt a holland mögött.
A két Ferrari Charles Leclerc ötödik és Sebastian Vettel hetedik idejével kezdett a második silverstone-i hétvégét, szendvicsbe fogva Verstappen csapattársát, Alexander Albont. Lance Stroll Hülkenberg idejétől jelentősen elmaradva, a nyolcadik helyen kezdett, míg a legjobb tízbe még az Alpha Tauri-s Danyiil Kvjat és a renault-s Esteban Ocon fért be.
Egyik autójával sem fért be a mezőny első felébe a McLaren, míg a két Williams Daniel Ricciardo Renault-ját, valamint a két Alfa Romeót és Kevin Magnussen Haas-Ferrariját is megelőzte. Az Alfa Romeo egyik autóját ezúttal a teszt- és tartalékpilóta Robert Kubica vezette, a lengyel három tizeddel kapott Kimi Räikkönentől, mialatt Antonio Giovinazzi a kispadról szemlélte a történéseket.
Délután 16 órától a második szabadedzéssel folytatódik az F1-esek pénteki programja, az M4 Sport ezúttal is élőben közvetíti az eseményeket.
Az első szabadedzés végeredménye:
Here's how FP1 finished �#F170 �� #F1 pic.twitter.com/Gi4AQaKSay
— Formula 1 (@F1) August 7, 2020
Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.