Kimutatták az első koronavírusos eseteket az F1-ben

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szokásos heti közleménye szerint közel 5000 mintát vettek a Magyar Nagydíj előtt.

p1002335.jpg

Már harmadik hete zajlik a 2020-as Formula–1-es évad, a visszatérés része a szigorú koronavírusellenes protokoll, amihez hozzátartozik a maszk, a fertőtlenítés, a távolságtartás, valamint a rendszeres tesztelés.

A biztonsági intézkedések idáig jelesre vizsgáztak, amit igazol, hogy a két osztrák versenyhétvégén egyetlen koronavírusteszt sem hozott pozitív eredményt, noha több mint 8500 mintát vettek. Pénteken az FIA a magyarországi eredményeket is közzétette: 4997 teszt mellett két embernél mutatták ki a koronavírust. Őket karanténba zárták, a kontaktkutatás folyamán felderített, velük érintkezőket szintén. A pozitív esetekről továbbá annyi derült ki, hogy nem voltak jelen a Red Bull Ringen.

A felügyelőtestület ígérete szerint az újabb adatokat hét nap múlva hozzák nyilvánosságra, a Magyar Nagydíj után pedig némi szünet jön – augusztus első hétvégéjén, Silverstone-ban folytatódik majd a bajnokság.

Fotó: Hungaroring Média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5316014594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása