Ez most más lesz… – gondolatok a rendhagyó Magyar Nagydíj előtt

Habár jubilál az F1-ben a Hungaroring, ennek az évfordulónak is legfeljebb abból a szempontból örülhetünk, hogy egyáltalán lesz verseny, lesz Magyar Nagydíj…

large-2020_hungarian_grand_prix_thursday.jpg

Csütörtök este van, amikor ezek a sorok íródnak, hétvégén Formula–1-es Magyar Nagydíj. Ilyenkor általában a szurkolókat már a teljes extázis önti el, a hazai sajtó is jobban pörög, mint más versenyhétvégék előtt. Normál esetben ekkortájt szurkolók ezrei-tízezrei már feltüzelt állapotban távoznának Mogyoródról, megannyi élménnyel, relikviával, szerencsésebb esetben akár autogrammal felvértezve.

Az idei év azonban más lesz. A koronavírus-járvány felbukkanása egy Harry Potter-i pálcasuhintással változtatta meg az eddigi szokásokat, míg az újakat – tévesen – „új normálisnak” címkézik meg a paddockban, holott az egész helyzetről korántsem a normális az első szó, ami eszünkbe juthat, sokkal inkább a szürreális. Amellett, hogy hónapokig legfeljebb szimulátorversenyek tették ki az aktuális motorsport-programot, a különböző sorozatok csak idővel, fokozatosan és roppant kemény egészségügyi előírások mellett folytathatták működésüket.

p1002314.jpg

Most nincs meg a tűz. Mindenki csak megy előre, és teszi a dolgát leszegett fejjel. Én is. Hiányzik a klasszikus „Magyar Nagydíj”-érzés. Normál esetben – az elmúlt két év alapján – ilyenkor már lázasan készülődök, előrelátó módon csomagolom el a holmimat, és állítom be az ébresztőt hajnali fél 6-ra, hogy nehogy lemaradjak az F2-es, F3-as paddock első morajlásáról sem. Úgy, ahogy a szurkolók is készülnek a zászlóikkal és dudáikkal, a szendvicsekkel, na meg a naptejjel – a hungaroringi nap tud ám pokolian égetni, de ez sokadrangú probléma szokott lenni általában, mivel a verseny éltet minket. De ez most más lesz…

Kilátástalan egyelőre, mikor rendezhetnek újra nemzetközi versenyt helyszíni nézőközönséggel, az mindenesetre biztos, hogy az elmúlt 34 évben most először fog előfordulni, hogy konganak majd az ürességtől a lelátók Mogyoródon. Csakúgy, mint a Gold tribün mögötti terület, ahol általában az F1-es rajongói élet összpontosul: egymást érik a vendéglátósok és a különféle merchandising bódék, a nagyszínpad és az ottani programok (kerékcsere-gyakorlás stb.), de a paddock sem „pezseg”. Ehelyett most csak lakókocsik parkolnak a placcon azon csapattagok és versenyzők részére, akiknek nem a fővárosban szálltak meg, a grandiózus motorhome-okat pedig Konténerfalva váltotta fel.

A csapatok is csak csökkentett létszámban érkezhettek, a sajtó képviselői közül pedig csak maroknyi lehet jelen – utóbbiak is leginkább a sajtóközpontban tartózkodhatnak, egymástól tartva a távolságtól; a közlekedésre külön kijelölt sávokon keresztül lesz lehetőségük. A maszk és a kézfertőtlenítő pedig legalább annyira alapkellék lett, mint a csapatoknál egy első vezetőszárny vagy egy kerékpisztolynál, vagy az újságírók esetben a diktafon és a laptop.

Annyira minimális a sajtójelenlét, hogy most hétvégén, a Magyar Nagydíjon a két Red Bull Ring-i fordulón jelenlévő újságírói csapat 1, azaz egy magyar újságíróval egészül ki, a hazánkban egyedüliként állandó akkreditációval rendelkező Mészáros Sándor személyében – vele együtt nagyjából összesen 20 újságíró kapott meghívást a versenyre. Több mint valószínű emellett, hogy a M4 Sport is a helyszínen lesz – legalábbis erről tanúskodik Szeleczky Ádám és Ujvári Máté szerdai bejelentkezése, akik szintén csak negatív koronavírusteszt fejében vehették át belépőkártyájukat. Csütörtöki élő, a Boxutca Facebook-oldalán közvetített videójukban elmondták, de Szeleczky a szintén mai naplóbejegyzésében is leírta, hogy ahogy az újságírók nem jöhetnek le a paddockba, úgy a tévések sem mehetnek fel a médiaszobába.

A „kicsiknél”, vagyis a Formula–2-nél és a Formula–3-nál ennél is jobban megnyirbálták a sajtó jelenlétét (illetve egyes, eddig jól működő szolgáltatásaikat is, de ez egy másik téma): weboldalukon feketén-fehéren leírták, hogy amíg a járványhelyzet indokolttá teszi, nemzeti, illetve race-by-race (egy-egy versenyre szóló) akkreditációkat nem is bocsátanak ki. Így aki most a helyszíni beszámolókat, interjúkat várná tőlünk, ne tegye, mi is azokra a szösszenetekre vagyunk kénytelenek hagyatkozni, amiket a képernyőkön keresztül látnunk, illetve azokra az információkra, amiket a helyszínről kommunikálnak. Pedig az elmúlt két-három év tapasztalatai alapján egyébként sem az jellemzi a gokartpályán berendezkedő paddockot, hogy újságírók hadai lepnék el: tavaly, tavalyelőtt egyetlen körasztalhoz ültettek le minket, mindkét alkalommal 7-8-an voltunk.

Ugyanakkor a sok esetben túlzásnak tűnő óvintézkedés-csomag hatékonyság terén idáig jelesre vizsgázott az F1-ben – ezt 4032, plusz 4566 negatív eredménnyel végződő mintavétel bizonyítja (ezek a két Red Bull Ring-i fordulóra vonatkozó adatok, a Magyar Nagydíj hétvégét megelőzően elvégzett tesztek eredményeit szombaton teszik majd közzé). Ez abból a szempontból fontos, hogy épp ez volt a célja az előírásoknak: ne legyen újabb vírusfertőzés a paddockban, mivel egy pozitív eset könnyen nagyobb lavinát indíthat el (még akkor is, ha a pozitivitás bebizonyosodása után rögtön elszeparálják), rosszabb esetben akár egy teljes csapatot is térdre kényszeríthet. (Reméljük, a folytatás is ennyire gördülékeny lesz.)

Mindez egy teljesen új helyzetet teremtet, amivel remélhetőleg csak átmenetileg kell megbarátkozni, vagy legalábbis beletörődni abba, hogy idén csak otthonunk kényelméből, a tévéképernyők előtt ülve hódolhatunk versenyzés iránti szenvedélyünknek. Nincs más lehetőség, ezt el kell fogadni. Már önmagában az sikerként könyvelendő el, hogy van idén Formula–1, ráadásul lesz Magyar Nagydíj is – utóbbi 2027-ig egészen biztosan, és a tervek szerint addigra a Hungaroring is megújul.

Hetek óta hangoztatják a szervezők és a hatóságok, hogy senki se próbáljon meg belógni a pályára, vagy annak közvetlen közelébe merészkedni a versenyhétvége idején. Hogy a vakmerőbbek kedvét is elvegyék, a rendőrség tulajdonképpen az egész pályát körbezárja, csakis külön engedéllyel lehet megközelíteni. Sportdiplomáciai aspektusból, továbbá a hungaroringi F1-es verseny szempontjából kulcsfontosságú, hogy a következő napokban senki se zavarja a nagydíj rend szerinti, biztonságos megrendezését.

(Akik arra bazíroznak, hogy majd az Aquaréna óriáscsúszdáiról kísérik figyelemmel a Magyar Nagydíjat, azoknak is inkább azt javasoljuk, hogy NE induljanak el Mogyoródra, mivel az aquapark idén a járványhelyzetre hivatkozva zárva tartja kapuit, a következő évre megújulást ígérve.)

Öröm az ürömben viszont, hogy az M4 Sport ezen a hétvégén is az elmúlt két alkalommal megszokott, még az F2-es és az F3-as időmérőt is magába foglaló közvetítésrepertoárral igyekszik pótolni a zárt kapus esemény okozta hiányérzetet, amennyire lehet – a közvetítések időpontjai az alábbi képen tekinthetők meg:

Fotó: Antonin Vincent / DPPI (Alfa Romeo Racing Media), Hungaroring Média, Scuderia Ferrari Press Office, Getty Images / Red Bull Content Pool, LAT Images / Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4216010120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása