BRAKING NEWS MOTORSPORT

Gombaszámra szaporodnak manapság a nevelőszériák, amelyek közül a legfőbbek a „Forma-1 előszobái”, a Forma-2 és a GP3 – azonban ezen tény ellenére is méltatlanul kis figyelemben részesülnek, pedig többet érdemelnének…

A Forma-2-es bajnokság 2005-ben jött létre, még GP2 néven, a GP3 pedig 2010-ben indult útjára, ám hamarosan az utóbbi is át fog esni egy névváltozáson, összeolvadva a Forma-3-as Európa-bajnoksággal. Ezek azok a szériák, amelyek nem egy, nem két jó versenyzőt adtak a Forma-1-nek – elég, ha olyan neveket sorolok, mint Lewis Hamilton, Nico Rosberg vagy Nico Hülkenberg, de nyugodtan ebbe a kalapba vehetjük a szegény néhai Jules Bianchit, vagy napjaink legnépszerűbb fiatal pilótáit, Charles Leclerc-t és Pierre Gaslyt. De ott vannak azok a versenyzők is, akik ugyan a Forma-1-ben nem tudtak vagy nem tudnak maradandót alkotni, de máshol már bizonyították a tudásukat: ilyen például a Formula-E-bajnok Lucas di Grassi, a kétszeres WEC-győztes Brendon Hartley, a Formula-E-ben és a WEC-ben is a csúcsra érő Sébastien Buemi vagy az Indy 500-at 2016-ban újoncként megnyerő Alexander Rossi.

S jelenleg is számos tehetséges fiatal nevelkedik ezekben a bajnokságokban – közülük a legismertebbek minden bizonnyal a Forma-2-es bajnokság éllovasai, a Mercedes támogatását élvező George Russell, valamint a McLaren növendéke, Lando Norris. Azonban érdemes még odafigyelni a már a Renault-nál pallérozódó Artem Markelovra, Nyck de Vriesre, Sérgio Sette Câmarára vagy éppen Antonio Fuocóra – közülük az utóbbi tagja a Ferrari versenyzői akadémiájának.

A GP3 idei szezonjában pedig igencsak impresszív teljesítményt nyújt a szintén a Ferrari gondozásában lévő ART-s újonc, Callum Ilott, a Campos Racing autóját terelgető Leonardo Pulcini, a Force India fejlesztőpilótájaként tevékenykedő Nikita Mazepin, valamint a Trident rendelkezik egy erős trióval Pedro Piquet, Giuliano Alesi és Dorian Boccolacci személyében.

Mégis, az emberek mindennek ellenére nem követik ezeket a szériákat, vagy csak rendkívül felületesen – tisztelet a kivételnek. Idehaza, Magyarországon igaz javult a helyzet az elmúlt évek folyamán annak köszönhetően, hogy immár az MTVA is műsorra tűzi „kicsik” versenyeit, még ha nem is mindig élőben. (Igen, a közmédiának még mindig csak egy sportcsatornája (és a sport kategória, bármennyire is fáj egyeseknek, nem csak a Forma-1-ből meg a magyar érdekeltségekben bővelkedő túraautós bajnokságokból áll), s ahogyan az M4 Sporton sem találkozunk a „Beszélj angolul!”, a „Beszélj németül!” és az ezekhez hasonló, további műsorokkal, úgy az autósportok is csak olyan vészhelyzetek esetén vándorolnak át másik csatornára, amikor egyszerűen képtelenség ésszerű módon műsorra tűzni egy-egy eseményt – ilyen vészhelyzetnek számít az például, ha a labdarúgó-eb vagy a labdarúgó-vb miatt egymást érik a mérkőzések…)

Holott egyáltalán nem rosszak ezek a szériák, sőt nem egyszer fordul elő az, hogy izgalmasabb versenyeket produkálnak, mint a királykategória – például a Magyar Nagydíjon is ez volt a felállás… Az meg, hogy ez a világ is el van szeparálva a szurkolók tömegeitől, annak tudható be, hogy F1-es betétszériák, a királykategória zártságát pedig talán nem kell ecsetelni hosszasan senkinek sem: elég annyit mondanom, hogy egy kövérebb pénztárca, egy komolyabb médiaháttér vagy sok-sok repülőtéren meg szállodák előtt töltött órák nélkül esélytelen közelebb kerülni annak versenyzőihez, akik nem attól lesznek hősök, hogy kvázi megközelíthetetlenek – persze, értem a másik oldalt, a versenyzők oldalát is; elég csak belegondolni Fernando Alonso endurance kirándulásába, ahol sokkal nyitottabb lehetőségeket biztosítanak a fanatikusok számára. (A Forma-1-ben a nyitott paddock semmiképpen sem működne, ezt aláírom, de lenne egy-két javaslatom arra, hogy miképpen lehetne úgy szurkolóbarátabbá tenni a szériát úgy, hogy közben nem szedik szét a versenyzőket vagy egymást a rajongók egy-egy aláírt relikvia vagy jól sikerült szelfi reményében.)

Na, de most nem ez a lényeg. Az elmúlt hétvége folyamán szerencsém volt közelebbről is megfigyelni az érdeklődésemet eddig is felkeltő „kicsik” világát, és azt kell, hogy mondjam, hogy akikkel a két és fél nap folyamán találkoztam, azok döntő többségben mosolygós és kedves pilóták voltak, a hangulatot pedig a családias szóval lehetne jellemezni: abszolút közös paddockban van a két bajnokság és egyáltalán nem meglepő, ha látunk F2-es és GP3-as versenyzőket beszélgetni – például a vasárnapi GP3-as sprintverseny előtt Callum Ilottékkal beszélgetett az F2-es listavezető George Russell, persze, nem elképzelhetetlen, hogy a Mercedes-junior tanácsokkal látta el őket, hiszen valamennyien az ART Grand Prix csapatát erősítik.

Ugyanakkor az is látszik, hogy valóban a Forma-1-es költségvetés töredékéből van fenntartva ez az egész. Olyannyira, hogy a média képviselőinek akkreditációs kérelmeit is csak limitált mennyiségben tudják elfogadni – ennek hallatán elsőre bárki azt gondolná, hogy legalább egy kisebb sajtószobát a rendelkezésünkre biztosítanak. De szó sincs erről: az a nagyjából hat-nyolc újságíró – magamat is beleértve – a hospitality-sátorban foglalhatott helyet egy kerekasztalnál. S mielőtt még akárki is azt hinné, hogy ezzel szemrehányást szeretnék tenni vagy kritikát megfogalmazni, el kell oszlatnom a tévhiteit. Ugyanis teljesen rendben volt ez az egész, sőt különleges volt, mivel nem kellett ahhoz „Kempelen Farkasba öltött Ross Brawnnak” lenni, hogy egy-egy étkezés alkalmával összefuss egy F2-es vagy egy GP3-as pilótával, aki még étkezés közben is szívesen elbeszélget egy-egy médiással: én például így kerültem egy asztalhoz például Roberto Merhivel vagy Callum Ilott-tal, de Nyck de Vriesszel is egymással szemben ültünk le az egyik vacsora alkalmával. Amit egyedüli negatívumként meg tudnék említeni, az az, hogy a sátor összecsomagolását eléggé hamar megkezdték, majd vasárnap, a dél körüli, kora délutáni órákban szinte már rohamtempóban „tűnt el körülöttünk minden” – de gyanítom, hogy ez is összefüggésben állhat az alacsony büdzsével, így őszintén reménykedem abban, hogy a Liberty Media nevelőszériákkal kapcsolatos törekvései a továbbiakban túlmutatnak majd a névcseréken.

Azt megelőzve, hogy megint tévedésbe bocsátkozzon az olvasó, szeretném leszögezni, hogy ezekben a sorokban nem azt próbálom visszaadni, hogy én, személy szerint mennyire éreztem jól magam (az érthető módon nem is izgatna sokakat), hanem csak betekintést szeretnék nyújtani ebbe a világba, történetekkel alátámasztva azt, hogy egyébként ez egy mennyire közvetlen és családias környezet.

A versenyzők pedig lényegében csak tapasztalati mennyiségben, s merészségükben térnek el az F1-esektől:

• ugyanúgy megvannak a maguk kötelezettségei;
• ugyanúgy nagyon keményen kell készülniük egy-egy versenyhétvégére – már csak amiatt is, hogy bizonyítsák rátermettségüket, ami a szintlépést illeti;
• ugyanúgy oda kell figyelniük arra a készülés keretein belül, hogy mit és mennyit esznek, illetve arra, hogy fizikailag állandóan formában legyenek.

Eddig is azt gondoltam, hogy nem irányul kellően nagy figyelem a nevelőszériák felé a nagyérdemű részéről, most viszont, hogy megtapasztaltam közelebbről ezt a világot, pláne ezt vallom. Tisztában vagyok vele természetesen, hogy nem fogom megváltani a világot ezzel a cikkel, de ha már tíz-húsz olyan embert meg tudtam győzni ezen szériák érdekességéről, akik idáig csak felületesen foglalkoztak azokkal, máris boldogabb vagyok.

Fotó: FIA Formula 2 Media, Kováts Olivér / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!