F1: Pórul járhatnak a csapatok, ha már az elején túlköltekeznek?

Az amerikai gárda csapatfőnöke megerősítette, hogy amíg nem biztosított a büdzsé a 2020-as szezonra, leállnak a fejlesztésekkel, az esetleges túlköltezés ugyanis nagyobb károkat okozna.

rg1-390.jpg

Július elején végre elrajtolhat a koronavírus-járvány miatt késleltetett 2020-as szezon, habár a több hónapos kényszerszünet a legtöbb csapatot megviselte anyagilag. Továbbra sem tudni ráadásul, hány versenyt rendeznek idén, ebből adódik, hogy a kereskedelmi bevételek csapatok közötti elosztását is homály fedi.

A bizonytalanság miatt a Haasnál leszögezték, hogy addig nem fejlesztenek mostani autójukon, amíg nem biztos, hogy lesz-e elég pénz ahhoz, hogy kihúzzák az év végéig.

Erről Günther Steiner csapatfőnök beszélt egy videókonferencián, melyre a Motorsport.com-ot is meghívták. „Pillanatnyilag nem tervezünk fejlesztéseket, egészen addig, amíg nem tudjuk pontosan, hogy mit csinálunk az idei költségvetés, illetve a versenyzéssel kapcsolatos tervek szempontjából. Nem tudom elkölteni azt a pénzt, amiről nem tudom, megkaptam-e. Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk azzal, hogy mit csinálunk, mert a kevesebb verseny és a nézők nélküli futamok miatt nyilvánvalóan csökken a bevételünk” – mondta.

Azzal viszont, hogy a Haas felfüggeszti a fejlesztést, riválisai mögé eshet, de már azzal is hátrányba kerülhet, ha későn derül ki, hogy rendelkezésre áll a szükséges keret jobb alkatrészek előállítására. Ennek kapcsán Steiner kijelentette, hogy az sokkal nagyobb károkat okozna, ha most túlköltekeznének, a bevételek kiszámíthatatlanságára hivatkozva. „Most kell meghozni a döntéseket. A legrosszabb forgatókönyv az lenne, hogy most elköltenénk a pénzt, aztán semmi sem maradna a fejlesztésekre. Nincs segítségünk” – folytatta mondandóját.

1018068621-lat-20200312-_ony0774-801_1.jpg

„Sokat tanultunk a fejlesztésekről” – utalt a tavalyi fiaskóra a csapatfőnök, amikor még a szezon második felében is előfordult, hogy a szezon eleji autó jobban muzsikált a pályán, mint annak fejlesztésekkel felvértezett változata. – „Soha nem fognak annyit hozni, mint amennyit remélünk tőlük. Ezekben a napokban sok mindent lehet majd elérni az első autóval, így nem találjuk szükségszerűnek most a fejlesztéseket.”

„Amire szükségünk van, hogy ne vessünk hibákat, ez kulcsfontosságú lesz. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem kockáztatunk azzal, hogy olyat tervezünk, amit nem engedhetünk meg magunknak. Rosszabb lenne, ha nem tudnánk részt venni az utolsó nagydíjakon. Akkor biztos, hogy nem tudnánk pontokat gyűjteni, így pénzt sem” – magyarázta a filozófiát.

„Ez most arról, hogyan tudjuk menedzselni a vállalatot, és örülünk annak, hogy így tudjuk csinálni. Tudjuk ugyanis, mit csinálunk, elégedettek vagyunk a döntésünkkel.”

Fotó: Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr415902376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása