Kamion-Eb: Nézők nélkül nem indulhat el Kiss Norbiék szezonja

A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző, Kiss Norbert reméli, hogy nyár végén elrajtolhat az idei szezon, a sorozatban ugyanis elképzelhetetlenek a nézők nélküli futamok.

dscn5643.jpg

Kényszerpihenőre küldte a koronavírus a kamion Európa-bajnokságot (ETRC) is a többi széria mellett, habár új naptárat egyelőre nem hirdettek ki, a meglévőből is csak a németországi fordulót törölték egyelőre. Amíg a Formula–1-ben – és például az IndyCarban – zártkapus versenyekkel indul újra az élet, addig az ETRC-ben elképzelhetetlenek az üres lelátók, mivel az események a helyszínre kilátogató nézőkre épül.

A sorozat aktuális helyzetéről Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok nyilatkozott: Reméljük, hogy augusztus közepéig javul annyit a helyzet, hogy ki lehessen tűzni olyan futamok időpontját, amelyekre már nézőket is beengednek, és akkor augusztus végén, vagy szeptember elején kezdhetünk” – mondta az M1-nek, szavait az MTI idézi.

A jelenlegi helyzetben nyilván az autósport kevésbé fontos, de jó lenne már a pályán lenni, mert sok jó tervünk volt erre az évre, és sajnos ezeknek a megvalósítása egyelőre még várat magára” – folytatta gondolatait. A 2014-es és 2015-ös bajnok meglátása szerint a nürburgringin kívüli többi hét, köztük a hungaroringi versenyt megrendezhetik. Hozzátette, kapóra jön az elcsúszott szezonkezdet abból a szempontból, hogy a kijárási korlátozások enyhítéséig teszttilalom volt érvényben Magyarországon az elmúlt hetekben.

dscn5247.jpg

Ezt a következő hetekben ki is fogja használni a 35 éves versenyző, pályára lép teljesen új felállású magyar csapatával, valamint a velük fejlesztett kamionjával. Hónapokkal ezelőtt ugyanis bejelentette, hogy négy év után távozik a tankpool24-től, amely időközben Mercedesről Scaniára váltott. „Remélhetőleg hamarosan hivatalosan is bemutatkozhatunk az új csapatommal, a cél pedig változatlanul minél több futamon győzni, és megszerezni az Európa-bajnoki címet” – jegyezte meg az idei célkitűzés kapcsán.

A WTCR-rel közösen, április utolsó hétvégéjén rendezték volna meg a kamion-Eb hungaroringi versenyeit eredetileg, a Super Racing Fesztiválra keresztelt eseményt ehelyett októberben, a tervek szerint nézők előtt bonyolíthatják le – erősítette meg Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke a Formula.hu-nak.

Fotó: Kiss Norbi Média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr115672720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása