Az alábbiakban a Just Creative által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.
Az Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László páros Volkswagen Polo GTI R5-ös versenyautójával induló ifjabb Szabó Zoltán nyerte a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) által szervezett ERally Országos Bajnokság küzdelmeit az R5-ös kategóriában.
Az április során megrendezett, négyállomásos virtuális sorozat második helyezettje, Hangodi Bendegúz mindössze két ponttal maradt el a győztestől, míg a harmadik helyen Papp Arnold végzett. Ifjabb Szabó Zoltán a valóságban is versenyez, saját építésű autójával az Országos Rally Challenge futamain vesz részt.
„Korábban még nem találkoztam ilyen komolyan megszervezett online bajnoksággal, így nem volt kérdés, hogy kipróbálom magam és élek a lehetőséggel” – nyilatkozta Szabó, akinek az elsődleges célja az volt, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradó versenyzési lehetőségeket a virtuális térben pótolja.
Az ERally-ob R5-kupájának friss győztese elmondta, azért választotta Turánék autóját, mert ők a valós versenyzése során is sokat segítenek neki.
„Otthon nekem is van szimulátorozásra alkalmas felszerelésem, de biztos vagyok benne, hogy jelenleg a virtuális térben nem tudnék ilyen jó időt menni az autónkkal, mint Zoli” – nyilatkozta Turán Frici, a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, és hozzátette, amint lehetősége lesz rá, szeretné elvinni egy élményautózásra Szabót az egyik tesztelés alkalmával.
Az MNASZ ERally ob-n öt kategóriában mérték össze tudásukat azok, akik bármilyen MNASZ licenccel, igazolvánnyal rendelkeznek.
„Nagyon örülünk annak, hogy minden kategóriában ilyen sokan indultak, és az ismert versenyzők mellett láthattunk ifjú, tehetséges pilótákat is” – jelentette ki Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke. Hozzátette, a sorozat folytatását már elindították, ezúttal azonban nem külön kategóriákban indulhatnak a résztvevők, hanem mindenkinek ralivilágbajnoki (WRC) autókkal kell teljesítenie a négy pályát.
Fotó: Mesa's artworks
Forrás: Just Creative
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal