A Haas csapatfőnöke új részleteket osztott meg az Ausztrál Nagydíj körülményes törlése körüli és annak előzményeiről. Elmondása szerint néhány nap leforgása alatt vett 180 fokos fordulatot a helyzet.
Óriási kavarodás alakult ki az Ausztrál Nagydíj hetében a koronavírus-járványból fakadóan, mint arról többször is beszámoltunk. Mindenesetre a szervezők kötötték az ebet a karóhoz, és mindenképpen meg akarták rendezni az F1-es idénynyitót, ám végül a Formula–1 vezetésével és az FIA-val közösen a törlés mellett döntöttek, mindössze szűk két órával az első szabadedzés kezdete előtt. A melbourne-i nyitóverseny sorsa akkor lett igazán kérdéses, amikor kiderült, hogy a McLaren egyik dolgozója koronavírusos, és ezért a wokingi csapat visszalépett a részvételtől, de a Haasnál is több tesztet elvégeztek – ezek szerencsére negatívak lettek, azóta pedig a 15 karanténban ragadt McLaren-dolgozó is visszatérhetett az Egyesült Királyságba.
Habár sokak szerint már elutazni is kockázatos volt Ausztráliába, mint kiderült, a helyzet korántsem volt annyira fekete-fehér, mint azt egyesek gondolták. A szigetország koronavírus-helyzetének gyors és drasztikus alakulásáról Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke mesélt, aki már napokkal korábban megérkezett a helyszínre: „A verseny hete előtti vasárnap érkeztem Ausztráliába, mert vittem magammal a családomat is, hogy eltölthessünk két napot Sydney-ben. Vasárnap este a tévében még azt mutatták, hogy a koronavírus egyáltalán nem érinti Ausztráliát. Beszéltek az olaszországi helyzetről, egyebekről, de arról egy szó sem esett, hogy ez Ausztráliában is megtörténhet. Egyetlen hét alatt járványőrület tört ki. Hihetetlenül gyorsan végigfutott az országon. Az ausztrálok egyébként is nagyon magabiztosak, azt gondolták, hogy őket ez nem érinti” – szólaltatta meg podcastjének legújabb adásában a home office-ban és melegítőruhában naponta hosszú órákat dolgozó, szókimondásáról ismert Steinert a Formula.hu.
„Szerdán és csütörtökön még minden rendben volt, de csütörtökön már elkezdődött a bizonytalanság, amikor elvégezték azokat a bizonyos teszteket. Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg. Olyan volt a hangulat, hogy „na, vajon valaki elkapta a vírust?” Tőlünk négy embert vittek el tesztre, és sokan azt kérdezték tőlem, hogy mi teszek akkor, ha tényleg elkapták?” – taglalta tovább a történteket. – „Annyit feleltem erre, hogy nem tervezek semmit, mert remélem, hogy nem kapták el. Nem vagyok orvos, de tudtam, hogy a mi srácaink tünetei nem voltak annyira vészesnek.”
Itt hallgatható vissza a szóban forgó Steiner-interjú.
Steiner nyilatkozatában a McLarennél kialakult helyzetre és annak következményeire is kitért: „A McLaren munkatársa, az a srác… Na, ő tényleg nagyon rossz állapotban volt! Nagyon rosszban! Mi elővigyázatosságból küldtük el az embereinket az orvoshoz. Roppant furcsa volt az egész paddock hangulata. Mindenki csak várt, benne volt a levegőben a kérdés: „Ki lesz az első, aki elkapja?” miután az egész lezajlott, mindenki elhúzott onnan, amilyen gyorsan csak tudott.”
Elég nyíltan beszélnek az ausztráliai járványhelyzetről mostanság a Haasnál, nemrégiben Romain Grosjean árulta el, hogy Sebastian Vettel órákkal a hivatalos bejelentés előtt, WhatsAppon közölte vele, hogy már lelépett – függetlenül attól, hogy lesz-e verseny, vagy sem. A német állítólag már azt megelőzően a nagydíj lebonyolítása ellen volt, hogy egyik fő riválisa, a hatszoros világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyilvánosan kritizálta volna ezért a Liberty Mediát.
A kudarcba fulladt Ausztrál Nagydíj hétvégéjét követően további hét verseny halasztását – köztük a Monacói Nagydíj esetében törlését – jelentették be, jelen állás szerint a június közepi Kanadai Nagydíjnál hamarabb biztosan nem rajtol el az idény, de közben lehet, hogy csak 2021 elején ér véget.
A Haas csapatfőnöke egy másik kardinális kérdésben is megszólalt, mégpedig a csapat hosszabb távú jövőjét illetően: az előszezon folyamán ugyanis pletykaként felmerült a hír, hogy a 2016-ban bemutatkozott gárdának a 2020-as lehet az utolsó év az F1-ben. A következő a jelenlegi állás Steiner szerint: „Ugyanez a helyzet vele [Gene Haasszal, a Haas alapító-tulajdonosával – szerk.] is, hiszen egy óriási céget működtet tulajdonosként” – utalt a koronavírus gazdasági következményeire az olasz szakember.
„A piac jelenleg minden, csak nem fantasztikus, így számára is fontos a takarékosság. Igyekszik garantálni, hogy mi, a csapat hosszabb távon is itt lehessünk, reméljük, hogy ez így is lesz. Amikor takarékoskodni kell, az mindig jár némi fájdalommal. Ezt mi is érezzük, de Gene egy vállalkozó, ráadásul olyan, aki soha nem adja fel. Akármit csinál, keményen dolgozik és sokat gondolkodik azon, hogyan lehetne ezt észszerűen csinálni. Most nem is spórolni kell, hanem tartalékolni, legyen szó akár családról, akár vállalkozásról, akár egy versenycsapatról. Ha mindannyian ezt tesszük, akkor minden rendben lesz.”
Fotó: Haas F1 Team Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.