Ráncfelvarráson esett át a Formula–E versenygépe

Ősszel már a Gen2-es autó újított változatát állítják csatasorba az elektromos bajnokságban.

gen2_evo_download_6.jpg

Noha az új, Gen3-as versenygépekre még egészen 2022 őszéig várni kell, a Formula–E nem riad vissza az időközi újításoktól: kedden bemutatták a Gen2-es autó továbbfejlesztett változatát, ami idén ősszel debütál, két évig lesz része a világbajnoksággá avanzsáló sorozat mindennapjainak.

Az értelemszerűen Gen2 EVO-ra keresztelt verzión a legszembetűnőbb változások a megújult első és hátsó szárny, valamint a „cápauszony” megjelenése.

„Ahogy azt tettük az első generációs autó esetében, a Gen2 EVO karosszériáját is újraterveztük, amely így letisztultabbnak és agilisabbnak fest. A futurisztikus dizájn újra csak rámutat arra, hogy a Formula–E az innováció kategóriáját jelenti, mind technológiai fejlődés, mind pedig megjelenés szempontjából” – nyilatkozta a széria alapítója, Alejandro Agag.

Az autót hivatalosan a Genfi Autószalonon mutatják be március 3-án.

Fotó: FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr10015454936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása