F1: Oroszország nem nyújt segítőkezet Kínának

Az Orosz Nagydíj szervezői jelezték, hogy nem kívánnak helyet cserélni a Kínai Nagydíjjal. A versenyről szerdán a Stratégiai Csoport tanácskozik.

ap-21pw5yc392111_news.jpg

Mint az ismeretes, az év elején kirobbant koronavírus kihatott a Kínában rendezendő nemzetközi autósport-eseményekre: ígéretéhez híven az FIA a Formula–E sanyai ePrix-jét már el is halasztotta a 400-nál is több halálesettel és több mint 20 ezer ember megfertőződésével járó koronavírus miatt és könnyen megeshet, hogy hasonló sorsra jut a Formula–1-es Kínai Nagydíj is, amit április közepén rendeznének.

Felmerült, hogy a sanghaji F1-es futamot egy későbbi időpontban, a versenynaptárban az Orosz Nagydíjjal helyet cserélve rendezik meg. A szocsi verseny szervezői azonban elvetették ennek lehetőségét. „A nagydíj időpontját tavaly októberben elfogadta az FIA, és ez változatlan marad” – nyilatkozta a verseny promótere, Alekszej Tyitov az orosz TASZSZ hírügynökségnek.

Hozzátette: az ügyben az FIA szava a mérvadó, míg a sportágat birtokló Liberty Media „csak” promóter – így előbbi felelős nemcsak a versenyzők, hanem az utazó személyzet, így a média képviselőinek egészségéért.

Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője elárulta, hogy szerdán ülést tart a Stratégiai Csoport, az egyik téma pedig a Kínai Nagydíj és a koronavírus – a helyzetről a tíz csapat, a Liberty Media és a Nemzetközi Automobil Szövetség fog értekezni. „Rajta tartjuk a szemünket az ügyön, és remélhetőleg a legjobb döntés fog születni, legyen az akár az elnapolás vagy a törlés. Most egyébként sem tudnánk oda eljutni” – mondta Horner, utalást téve a koronavírus miatt jelentősen szigorított légi közlekedésre.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6815454400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása