Féltávnál az élmezőnyben a magyar trió az Africa Eco Race-en

Remekül áll féltávnál a Qualisport Racing szénája a 2020-as Africa Eco Race-en, a legjobbak között jegyzik a magyar csapatot.

aer20_0111_tb-0902.jpg

A Dakar mellett ezekben a hetekben zajlik a világ másik nagyszabású sivatagi tereprali-versenye, az Africa Eco Race is. A Dakar korábbi klasszikus útvonalán zajló, szintén kéthetes viadal mezőnye már szintén teljesítette a táv felét; a kamionosok között és az összetett értékelésben egyaránt előkelő helyen áll a Qualisport Racing triója, Kovács Miklós, Czeglédi Péter, valamint Ács László: előbbiben a második, utóbbiban a negyedik pozíciót foglalja el.

A Qualisport Racing tájékoztatása szerint a január 7-én rajtolt esemény ötödik, utolsó marokkói gyorsasági szakaszán a Scaniával versenyző magyarok 4 óra 20 másodperces időt értek el a 473 kilométeres etapon, a vasárnapi pihenőnapon pedig már a mauritániai folytatásra koncentrálnak – írja az MTI.

aer20_0110_tb-0111.jpg

„Olyan volt, mintha autópályán mentünk volna, végig nagy sebességgel, szinte mindenhol padlógázzal jöttünk, és nagyon csúszott, a kanyarokban száznegyvennél borzalmasan nehéz volt kordában tartani a kamiont” – idézi az MTI a szakaszt meglehetősen veszélyesnek érző Kovács Miklós szavait.

„Komoly csatára számítunk ott is, és arra, hogy a tapasztalat sokat jelent majd” – tette hozzá az előttük álló mauritániai dűnék és homoktenger kapcsán a pilóta, aki immár tizedik alkalommal indul az Africa Eco Race-en.

A sors fintorának mondható, hogy a Kovács-Czeglédi-Ács hármast épp az a belga egység előzi, amelynek segítéségére siettek a magyarok a harmadik szakaszon, hogy kihúzzák a homokból, és amely mindkét értékelésben az élen áll jelenleg. A #408-as rajtszámot viselő, ivecós triót (Igor Bouwens, Ulrich Boerboom, Frits Driesmans) és Kovácsékát az összetett állásban két francia autós páros választja el egymástól.

_alx6914.jpg

Ami a másik két magyar egységet illeti: a Fazekas Károly, Horn Albert és Csákány Péter alkotta kamionos trió öt szakasz után a kategória-4., valamint az abszolút-6. helyet foglalja el, míg Varga Imre és Toma József autós kategóriában induló kettőse a félbehagyott harmadik, valamint a nem teljesített negyedik szakaszt követően a 43. helyen áll az összesítésben a BMW-vel.

Hétfőn folytatódik a 2020-as Africa Eco Race: a versenyben maradt egységekre hat mauritániai gyorsasági szakasz vár, a megmérettetés pedig jövő hét vasárnap Dakarban, a Rózsaszín-tónál ér véget.

Fotó: africarace.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8915405398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása