F1: Újabb versenyzőjét jelentette be a Ferrari

A maranellói gárda megerősítette, hogy 2020-ban is igényt tart Pascal Wehrlein szolgálataira.

190041-ita.jpg

Minden eddiginél komolyabb jelentőségük lesz a Formula–1-ben a szimulátorban töltött óráknak, mivel az idei évtől jelentősen csökkentik a tesztnapok számát: a szezont megelőzően az eddigi nyolc helyett hat napig, míg idény közben egyáltalán nem edzhetnek pályán a csapatok. A Ferrari már tavaly is komoly hangsúlyt fektetett erre a területre, nem kevesebb mint négy szimulátorversenyzőt igazoltak az olaszok, jelenleg új szimulátort fejlesztenek ki.

Tavaly csatlakozott a Ferrarihoz Pascal Wehrlein is, a némettel kapcsolatosan a minap bejelentették, hogy idén is a maranellói gárda szimulátorában fog dolgozni. Ezzel a Ferrari rövid időn belül már másodjára tett bejelentést, a karácsonyi ünnepek előtt Charles Leclerc 2024-ig szóló szerződéshosszabbításáról érkezett hír.

„A szimulátorban 2020-ra is tapasztalt versenyzőink lesznek. Pascal velünk marad, de lesznek mások is, akik ugyan nem annyira tapasztaltak a Formula–1-ben, de éveket lehúzták már a szimulátorban” – erősítette meg Wehrlein maradását Mattia Binotto csapatfőnök a formula1.com-nak.

1-1017564347-lat-20190621-bd9i7092.jpg

Pályafutása elején a Mercedes támogatását élvező 25 éves német 2015-ben bajnoki címet nyert a DTM-ben, aztán  két idényt is lehúzott az F1-ben: egyet a Manor, egyet pedig a Sauber színeiben. 2018-ra azonban nem jutott neki ülés a királykategóriában, így visszatért a német túraautó-bajnokságba. Csakhogy a Mercedes az év végén a DTM-nek is hátat fordított, valamint Wehrlein kezét is elengedte. Végül a Formula–E-ben talált magának helyet, már a második szezonját futja a Mahindra színeiben.

Egyelőre nem tudni, hogy a Ferrari megtartja-e 2019-es felállásából Brendon Hartleyt, Antonio Fuocót, valamint Davide Rigont.

Fotó: Ferrari Media, Alastair Staley / LAT Images (FIA Formula E Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6215399804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása