Massa: Alonso a Formula-E-be jöhet

Korábbi ferraris csapattársa szerint nem kizárt, hogy Fernando Alonso belekóstol a következő szezontól világbajnoksággá avanzsáló Formula-E-be is.

dakar_2019_006.jpg

2018 végén távozott a Forma-1-ből Fernando Alonso, azóta a kétszeres világbajnok rengeteg műfajban kipróbálta magát a versenyzés világában: indult az IndyCarban, világbajnokká koronázták az endurance-vb-n is, jelenleg pedig élete első Dakar-ralijára készül.

Bár Alonso – elmondása szerint – nem véglegesen távozott az F1-ből, egykori csapattársa, Felipe Massa sokkal elképzelhetőbbnek tartja, hogy a spanyol a Formula-E-ben fog versenyezni, amely a 2020/2021-es szezontól már hivatalosan is világbajnokságnak is minősül, ez pedig komoly presztízsértékkel bír.

„Úgy gondolom, lehetséges, hogy Alonso a jövőben a Formula-E-be jön. Mondjuk Fernando esetében igazából bármi lehetséges. Szerintem könnyebben meg tudnám győzni őt, mint ő engem arról, hogy induljak a Dakaron” – nyilatkozta Massa a spanyol Soy Motor hasábjain.

attachment_156280.jpg

Alonso és Massa a dobogón legfelső, illetve a harmadik fokán a 2013-as Spanyol Nagydíjon. | Fotó: Ferrari Media

A 2020-as Dakar-rali január 5-én rajtol Szaúd-Arábiában, 17-én intik le. Alonso még korábban kifejtette, hogy a győzelemre esélytelennek tartja magát, Massa szerint viszont így is jól fogja magát érezni a 38 éves pilóta. „Remek élmény lesz ez a számára, a rajongók számára pedig valami, ami teljesen más. Nagyon nehéz, mégis nagyszerű kihívás ez bármelyik versenyzőnek, így örülök, hogy láthatom ott versenyezni” – jegyezte meg a brazil, aki 2010 és 2013 között volt Alonso csapattársa a Ferrarinál, 77 nagydíjon indult együtt a páros.

Massa Forma-1-es pályafutásának lezártával azonnal a Formula-E-be igazolt, már második szezonját futja a Venturi színeiben. Az előző idényben igaz, csak a 15. lett a pontversenyben, Monacóban viszont először dobogóra állhatott.

Nyitókép: Toyota Gazoo Racing Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6415367732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása