F2: A változatosság kedvéért ismét versenyzőt cserél a Trident

Abu-Dzabiban bemutatkozik a Forma-1 előszobájában a Forma-3-as futamgyőztes, Christian Lundgaard. A Trident eddigi versenyzője pedig rávilágított arra, miért alakult átjáróházzá az autója 2019-ben.

1017802611-lat-20190928-_1st1027-2.jpg

Ismét kiteszi felállásából a Trident Ralph Boschungot, az abu-dzabi szezonzárón Christian Lundgaard lesz Giuliano Alesi csapattársa. Lundgaard tavaly második lett a Formula Renault Európa-kupában, idén pedig a Forma-3-ban állt rajthoz: az ART Grand Prix-vel egy futamot nyert a Hungaroringen, az év végi elszámolásnál a hatodik helyen rangsorolták.

1017645988-lat-20190803-_r3i4380.jpg

„Büszke és izgatott vagyok amiatt, hogy megejthetem a debütálásom a Forma-2-ben. Szeretnék köszönetet mondani a Renault Sport Academynek, a Tridentnek és a támogatóimnak a belém vetett hitért. Az, hogy egy bajnokságba az utolsó fordulón szállok be, nyilván nagy kihívásnak bizonyul majd, ugyanakkor viszont remek tapasztalatszerzési lehetőség is lesz” – kommentálta a hírt a 18 éves dán pilóta.

„Hatalmas ugrást jelent az F2, hiszen mindig kemény a küzdelem, ráadásul taktikusan is kell gondolkodnod azt illetően, hogy miképpen tudnád a versenyeket a javadra fordítani. Már várom, hogy nekivághassak, aztán meglátjuk, mire leszünk képesek” – jegyezte meg.

A bejelentés értelmében Boschung idén már harmadjára nem indul Forma-2-es hétvégén – korábban Ausztriában Ryan Tveter, Nagy-Britanniában pedig Dorian Boccolacci ült a helyére. A svájci versenyző az Instagram-oldalán világított rá a kimaradt versenyek okára: „Köszönöm az erőfeszítéseteket és a kemény munkát a Tridentnek az idei évre. Egy vállalat miatt hagytam ki versenyeket, amit a szerződés megszegése és a fizetések elmulasztása miatt a főtámogatóimmal, a Gothammel és MedXcell-lel be is pereltünk” – írta a posztjában.

img_1676.JPG

 

Fotó: Carl Bingham, Joe Portlock / LAT Images (FIA Formula 3 Media), Kováts Olivér / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7215317994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása