F1: Bekopogtatott az új időszámítás – ez vár a Forma-1-re 2021-től!

Vége a kilátástalannak tűnő várakozásnak, az Amerikai Nagydíj csütörtöki médianapján ugyanis ismertették a 2021-es Forma-1-es szabályváltozásokat. Az új autók és a költségplafon érkezése mellett többek között a hétvégék lebonyolítását is érintik a módosítások.

75356851_1505904706233173_4279470280901918720_n.jpg

Sokáig bizonytalanság övezte a Forma-1 jövőjét, mivel az utóbbi hónapokban főként azt híresztelték, hogy a csapatok nem tudnak zöld ágra vergődni a sportág és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vezetőségével. Ehhez képest a technikai szabályok meghatározására vonatkozó határidő lejártával, a hétvégi USA Nagydíj nulladik napján bemutatták a 2021-ben érkező szabálycsomagot, továbbá az új érában bemutatkozó versenygépet.

Azt eddig sem titkolták a szabályalkotók, hogy mindezek bevezetésével a követhetőség növelése, illetve a csapatok közötti különbségek csökkentése a cél. Előbbiből adódik, hogy alig két év múlva több előzésre lehet számítani, amit az alábbi képeken is látható, futurisztikus, első blikkre igen furcsán festő és várhatóan 3-3,5 másodperccel lassabb autóktól várnak el:

Formula 1 on Twitter

Say hello to the future of F1 The countdown to 2021 starts now... #F12021

Aerodinamikailag a szívóhatás lesz a kulcs, amit a padlólemez és a diffúzor generál majd, így sokkal kisebb – 45% helyett csak 14% – lesz a leszorítóerő-veszteség egyautós követési távolság esetén, ahogyan abban az esetben is, ha a távolság három autónyi lesz: 32% helyett 5%. A mostaniakhoz képest sokkal egyszerűbbé válnak az első és a hátsó szárnyak, még ha előbbiek szárnyvéglapjai jelentősen radikálisabb formát öltenek. Feltűnő eltérés még az oldalsó szárnyak, vagyis a bargeboardok eltűnése, illetve a 18 colos kerekek felbukkanása, amiről már hónapok óta tudni – utóbbiakhoz nagyobb féktárcsák, illetve kerékborítások párosulnak.

Többek között ezeknek köszönhetően 25 kilogrammal, 768 kilogrammra nő az autók minimumtömege.

Hozzájárult ehhez a standard alkatrészek érkezése is – kiemelendő ennek kapcsán, hogy az anyagi korlátozások miatt 2021-től az elemeket öt csoportba sorolják:

  • a maguk a csapatok által gyártott,
  • az egységesített,
  • az egységesített, de bármely választott beszállítótól beszerezhető,
  • a csapatok között szabadon forgalmazható,
  • valamint a nyílt forráskódú, vagyis a valamennyi csapat számára elérhető dizájnú alkatrészek.

Két év múlva befagyasztják a sebességváltókat egy ötéves ciklusra, a felfüggesztések is egyszerűsödnek.

McLaren on Twitter

It's time to fast forward to the future. Today's livery meets @F1's vision for 2021. �� See more �➡️ https://t.co/mI5kE0BeYw #F12021

Renault F1 Team on Twitter

RSspirit #F12021 *Images for illustrative purpose only

ROKiT WILLIAMS RACING on Twitter

Check out some of the major differences on the 2021 car... #F12021 https://t.co/zL2kmSPTqa

Több csapat már "meg is álmodta" a 2021-es autóját.

Sportszakmai szempontból is lényeges változások elé néz a Forma-1, közülük a legdrasztikusabb egyértelműen a költségsapka bevezetése. 2021-től a csapatoknak szigorúan tartaniuk kell magukat az évi 175 millió dolláros limithez, túllépésük súlyos következményeket vonhat maguk után, akár kizárást is – igaz, 21 feletti nagydíjszám esetén a keret egymillió dollárral emelkedik versenyenként.

Persze a jelenleg 300-350 millió dollárt költő nagycsapatok annyi könnyítésben részesülnek, hogy nem képezi a kiadási keret részét a versenyzők, illetve az adott csapat három fő vezetőjének fizetése, a marketinggel és a vendéglátó egységek fenntartásával járó kiadások, illetve más, egyéb, de pontosan meg nem nevezett költségek.

Ennek nyomán új pénzdíjelosztási rendszer lép életbe, ez azonban független a szabályzattól, erről majd a csapatok fognak megegyezni a Forma-1 vezetőségével. Érdekes adalék, hogy a csapatok és a sportág vezetősége között a Concorde-egyezmény már csak 2020-ig van érvényben, de egyelőre nincs határideje annak, mikor kell aláírni az új megállapodást – írja a Motorsport.com.

A versenyhétvégék számát és menetét érintő változásról is megállapodtak: 2021-től akár 25 nagydíjat is rendezhetnek egy évben, egy hétvége pedig négy- helyett már csak háromnapos lesz, a pályán töltött időt azonban csak minimális mértékben érinti a módosítás.

Ennek része, hogy a csütörtöki sajtónapot a gépátvétellel együtt belefésülik a pénteki napba. A gépátvételre péntek reggel kerül sor, az első szabadedzés előtt legkésőbb másfél órával véget kell érnie. Ekkor az FIA munkatársai rögzítenek egy specifikációt, amitől szombaton és vasárnap már nem lehet eltérni. tehát a pénteki szabadedzéseken még lehet próbálgatni új alkatrészeket, de az éles bevetésükre már csak az azt követő versenyhétvégén lesz lehetőség – a harmadik szabadedzés kezdetével ugyanis életbe lép a Parc Fermé.

A munkaórák számát illetően is szigorításokat vezetnek be, vagyis két év múlva jóval kevesebbet szabad csak dolgozniuk a csapattagoknak, megnő az úgynevezett kötelező pihenési időszakjuk is.

Ezek mellett az erőforrások fejlesztését, valamint a szélcsatornában tölthető idő és a CFD-szimulációt illetően is korlátozások lépnek életbe, ám ezek véglegesítése csak március végén várható.

Nyitókép: F1

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6615277090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása