WTCR: Michelisz idei negyedik győzelmével újra a vk-összetett élén
WTCR 2019: Szuzuka - 2. futam

Németország, Portugália és Kína után Japánban is győzelemre vitte a Hyundait Michelisz Norbert, a magyar pilóta idei negyedik sikerét aratta, amivel újra vezet a pontversenyben.

03719009_g002302.jpg

Száraz körülmények között rendeztek meg a túraautó-világkupa szuzukai fordulójának második versenyét. A fordított rajtrácsos pole-ból Michelisz Norbert várhatta a piros lámpák kialvását, amit követően a magyar keményen bár, de megőrizte az első helyet a mellőle induló Rob Huff-fal szemben. A 2012-es világbajnok azonban tudta tartani az iramot a Volkswagennel, ám érdemi támadást nem tudott kezdeményezni, így Michelisz idén negyedjére győzött a WTCR-ben – korábban soha nem szerzett ennyi győzelmet egy szezonon belül a magyar!

Huff 2019-ben először állhatott dobogóra a második helyen célba érve, miközben a harmadik helyért zajló olasz házi csatát Gabriele Tarquini nyerte, igaz, a regnáló bajnoknak nem volt könnyű dolga Kevin Cecconnal szemben, többször is összeért az alfással. Thed Björk, Tiago Monteiro és Johan Kristoffersson is abajgatták egymást az ötödik pozícióért, de a szűkös Suzuka East pályán nem volt sok esély az előzésre.

fa66e0ac7efdac93b3debda9e040aa81.jpg

A további pontszerzők névsora Mikel Azconával, Jean-Karl Vernay-jel, a rajtnál több pozíciót is veszítő Esteban Guerrierivel, Benjamin Leuchterrel, Néstor Girolamival, Frédéric Vervisch-sel, Yvan Mullerrel és Yann Ehrlacher-val lett teljes. Tassi Attila az első körökben még pontszerző helyen haladt, de a hetedik körben – akárcsak az első versenyen – lesodródott a pályáról, így csak huszonnegyedikként intették le.

A riválisok gyengébb teljesítményének köszönhetően újra Michelisz vezet a bajnokságban, de csak hat ponttal előzi Guerrierit a következő futamon viszont az argentin indulhat jobb helyzetből, a negyedik helyről, míg a magyar csak a 10. helyet foglalhatja el. Muller hátránya már jelentősebb a harmadik helyen, 37 egységnyi, ráadásul a francia Lynk&Có-s a közép-európai idő szerint – és immár az óraátállítás után – 3:30-kor kezdődő, utolsó japán versenyen szintén csak a 17. pozícióból indulhat. Az eseményeket az Eurosport 1 és az M4 Sport is élőben közvetíti.

Eredmények később!

Fotó: Hyundai Motorsport, Frédéric Le Floc'h / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2615266176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása