WTCR: Guerrieri rajt-cél győzelmet szerzett Japánban, Michelisz elvesztette a vezetést
WTCR 2019: Szuzuka - 1. futam

Négy pozíciót javítva a 13. helyen zárt a WTCR első szuzukai futamán Michelisz Norbert, ám miután legfőbb ellenfelei előtte értek célba, Esteban Guerrieri futamgyőzelemmel vette el tőle a vk-elsőséget.

1f72b10294dc9eb38ac877d8ad6f1037.jpg

Elképesztő mennyiségű büntetés és pozíciócsere után Esteban Guerrieri indulhatott az élről a túraautó-világkupa (WTCR) első, szombati futamán. Jól kapta el a rajtot, de ennek ellenére a Comtoyou-Audik meg tudták izzasztani őt az első kanyarkombinációkban: Niels Langeveld néhány pillanatra átvette a vezetést, de végül visszavette az első helyet a Münnich Motorsport argentinja.

A rajt után Michelisz Norbert a 17.-ről a 19., Tassi Attila pedig a 19.-ről a 24. helyre esett vissza, a 29 fős mezőny megtizedelődésének köszönhetően azonban elkezdtek feljebb kapaszkodni. Nagyjából a harmadánál járt a verseny, amikor előbb Benjamin Leuchter szaladt le a pályáról a Volkswagennel, majd a harmadik pozícióban haladva kapott bal első defektet Frédéric Vervisch, kiállt a versenyből a belga márkatársa, Gordon Shedden is.

Két körre bejött a biztonsági autó, aztán az újraindításnál Langeveld Guerrieri után eredt, miközben a pole pozíció helyett csak a negyedik rajtkockából induló Tiago Monteiro egy kicsit lemaradt a KCMG-Hondával a harmadik helyen, így felzárkózott a portugálra Thed Björk.

Idő előtt véget ért a verseny a két japán szabadkártyás, Ryuichiro Tomita és Ritomo Miyata számára is. Mindketten pontszerző helyen haladtak virtuálisan – hiszen a szabadkártyások nem jogosultak pontszerzésre –, de Miyata vélhetően műszaki hiba miatt kiállt a boxba, Tomitát pedig Aurélien Panis tette ki a pályáról.

Négy körrel a leintés előtt ismét pályára hajtott a biztonsági autó: az 1-es kanyarnál kicsúszott és a falban kötött ki a Lynk&Có-val Andy Priaulx, miután a féktávon koccant Nick Catsburggal pont Michelisz Norbert előtt. A holland utána elengedte a magyart, aki így a 13. helyre jött fel. Priaulx pedig erős nemtetszését fejezte ki, miközben érvényben volt a Safety Car-fázis: a pálya széléről mindegyik hyundaios versenyzőnek bemutatott a középső ujjával.

a653be13d80d4114efe1ebf74150ce37.jpg

A leintésig már nem is lengették meg a zöld zászlókat, Guerrieri így szinte rajt-cél sikerrel szerezte idei harmadik győzelmét. Langeveld másodikként célba érve pályafutása során először állhatott dobogóra a WTCR-ben, Monteiro pedig egy harmadik helyet csípett el a Honda hazai versenyén. Björk, Johan Kristoffersson, Jean-Karl Vernay, Gabriele Tarquini, Kevin Ceccon, Ma Qing Hua, Rob Huff, Yvan Muller, Yann Ehrlacher, Michelisz, Catsburg és Aurélien Panis zártak a pontszerzők között. Tassi Attilát végül a 22. helyen intették le.

Magyar szempontból nem alakult ideális a bajnoki harc, Guerrieri ugyanis átvette a vezetést az összetettben Michelisztől, a magyar 13 pontos hátrányba került. Őket a két Lynk&Có-s, Muller és Björk követi, 27, illetve 41 egységnyi lemaradásban.

Az eredmények még nem véglegesek, hiszen Priaulx és Catsburg ütközését vizsgálják, aminek kapcsán Michelisz az alábbi fényképet osztotta meg a Facebook-oldalán a leintés után:

Michelisz Norbert

Ha bárkinek kétsége lenne afelől, hogy ma mi történt. /// For everyone having doubts about what happened today.

A vasárnapi futamok – immár a téli időszámítás szerint (vasárnap hajnalban 3-ról 2 órára kell állítani az órákat) – 2:00-kor és 3:30-kor rajtolnak, előbbi Michelisz az élről kezdheti meg.

Az első futam nem hivatalos végeredménye:

wtcr_2019_japan_r1.jpg

Fotó: Frédéric Le Floc'h / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7715263962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása