F1: Hamilton helye a Formula-E-ben lenne?

A Formula-E kétszeres bajnoka, Jean-Éric Vergne szerint a környezetvédő Lewis Hamiltonnak az elektromos szériába kellene igazolnia.

m215053.jpg

Gyakran oszt meg környezetvédelemmel és vegán életmóddal kapcsolatos tartalmakat a közösségi csatornáin Lewis Hamilton. A Mercedes versenyzője néhány nappal ezelőtt ki is fakadt az Instagram-oldalán: aggódik a Föld sorsáért, továbbá arra biztatta a követőit, hogy ők is térjenek át a vegán életmódra, mert a világ szennyezett.

Az ötszörös Forma-1-es világbajnok megnyilvánulására Jean-Éric Vergne reagált, a francia szerint Hamiltonnak távoznia kellene a királykategóriából, a Formula-E-ben versenyeznie a továbbiakban.

„Őszintén szólva, két évvel ezelőtt még nem értettem volna azzal, amit mond. Manapság azonban már sokkal tudatosabb vagyok, köszönhetően az olyan embereknek, mint ő, illetve azoknak a sportolók, akik ugyanezt mondják” – kezdte gondolatait Vergne a Motorsport.com-on.

„Immár 100 százalékosan egyetértek vele, és többet el akarok érni a Formula-E-ben, hogy ő is csatlakozzon, és megmutassa, hogy nem csak egy versenyző, aki a gondolatait szajkózza. Már a magángépét is eladta, sokkal tudatosabb azon problémákat illetően, amikkel emberekként szembesülünk.”

„Nyilván sok kritikát kap, amiért benzines autóval versenyez, ami ugyebár jobban szennyez, mint bármilyen sport a világon” – magyarázta a kétszeres Formula-E-bajnok francia.

1-_l5r4613.jpg

„Ez az, amiért szerintem logikus lépés lenne a részéről, ha a Formula-E-be jönne”

– tért rá a lényegre Vergne. – „Sokkal több minden tenne, mint egy szimpla autóversenyző. Sokkal többet, mint minden idők bármelyik autóversenyzője a legnagyobbak közül, de a cél, hogy megváltoztassuk az emberek mentalitását, inspiráljuk a fiatalabb generációkat.”

„A fiatalabb generációknak ugyanis mindazzal kell felnőniük, amit meg tudunk nekik tanítani. Pontosan úgy, ahogy Lewis csinálja” – tette hozzá.

Habár Vergne már a harmadik bajnoki címére készül a 2014-ben indult sorozatban, nem csupán a győzelemre gondol – a Hamiltonéhoz hasonló gondolkodású embereknek köszönhetően. „Sokat tanultam az olyan emberektől, mint Lewis, például arról, hogyan állnak hozzá dolgokhoz. Többé nem nyerni próbálnak, hanem jobb emberekké válni általánosságban: a magánéletükben, a csapaton belül, a pályán” – mondta.

„Most már én is úgy érzem, hogy többet akarok, mint a győzelem. Jobb versenyzővé akarok válni, de sokkal inkább egy jobb emberré. A Formula-E-ben pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy többet tegyünk annál, minthogy versenyezzünk. Így nemcsak a pályán, hanem azon kívül is zöldekké válunk, közvetítenünk kell egy üzenetet. Imádom, hogy többet tudok tenni annál, hogy nyerem a versenyeket.”

„A mentalitásom pusztán annyi, hogy arra fogok törekedni, hogy energikusabb legyek, jobban érezzem magam a bőrömben, és azt is könnyebben viseljem el, ha lesz egy rossz futamom, ami márpedig lesz” – zárta mondandóját az ex-Forma-1-es versenyző, aki 2012 és 2014 között volt a Toro Rossónál.

Fotó: Mercedes Media Database, Joe Portlock / LAT Images (FIA Formula E Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7615243718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása