Formula-E: Újabb csapatok tettek bejelentést 2019/2020 kapcsán

Változatlan versenyzőpáros, új hajtáslánc – a Mahindra és a Venturi is tisztázta a jövőjét.

1-1017609202-lat-20190714-_j6i1720.jpg

Új technológiai partnerrel bővült, hosszú távú szerződést írt alá a ZF Grouppal a Mahindra Racing – a ZF a megállapodás keretében biztosítja a hajtásláncot és a lengéscsillapítót, illetve közreműködik a karosszéria fejlesztésében is többek között. A csapat a versenyzőit is megerősítette a 2019/2020-as szezonra: a párost továbbra is Pascal Wehrlein és Jerome d’Ambrosio alkotják, míg Nick Heidfeld marad teszt- és tartalékpilóta, Sam Dejonghe pedig szimulátor- és tesztversenyzői feladatokat lát el, akárcsak az előző két évben.

A Venturi Racing sem adós immár a bejelentéssel, a monacói csapat is hasonlóan nagy változásokon ment keresztül, mint a Mahindra, a következő években ugyanis a Mercedes erőforrását fogja használni, szintén egy hosszú távú megállapodás keretében. Emellett változatlan felállással is folytatja a Venturi, Felipe Massa és Edoardo Mortara maradnak a versenyzők – ahogyan azt már néhány hónappal ezelőtt megpedzegették.

A Mahindránál már az autót – az M6 Electrót – is leleplezték, a Venturinál csak részben:

Mahindra Racing on Twitter

� Take a look at our electrifying #M6Electro for season six. Let us know what you think! #FridayVibes #FridayFeeling #FridayMotivation

Venturi Racing on Twitter

New season, new chapter ✨ � Powertrain ⚡ � Livery � � Name � Find out more ➡ https://t.co/bT6htw4lz8 #MadeInMonaco #ABBFormulaE

Fotó: Sam Bloxham / LAT Images (FIA Formula E Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7715193926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása