FE - ZÖRÖG A HARASZT: MORTARA MARADHAT MASSA MELLETT, EVANS PEDIG A JAGUARNÁL

2-1017492579-lat-20190511-d1b_4866-2.jpg

Egyre több nyilatkozat és spekuláció lát napvilágot a 2019/2020-as Formula-E-szezon kapcsán, most, hogy az aktuális idény a végéhez közeledik. Ha minden igaz, akkor a Venturi felállása változatlan marad, ahogyan Evans helye is biztos a Jaguarnál.

A monacói versenyhétvégét követően a Venturi csapatfőnöke, Susie Wolff az e-racing365.com újságírójának, Sam Smith-nek elhintette, hogy az alakulat jó eséllyel jövőre is Edoardo Mortara és Felipe Massa kettősével lesz ott a rajtrácson. Massa maradása igazság szerint eddig sem volt kérdés, hiszen a brazilról már egy évvel ezelőtt is lehetett tudni, hogy szerződése három évre szól – ellenben Mortara neve mellett valóban ott volt a kérdőjel.

1-1017398278-lat-20190322-sb1_9114-2.jpg

Bevált recepten ne változtass, ahogyan a mondás is tartja: Massa monacói 3. helyével, valamint Mortara mexikói 3. helyével és hongkongi győzelmével a hetedik az összetettben a Venturi, amivel második legjobb eredményét állítaná be a csapat perpillanat. | Fotó: LAT Images / FIA Formula-E Media

Ugyanis a Formula-E-ben svájci licensszel versenyző olasz esetében még az sem volt kizárt, hogy jövőre a Mercedes gyári csapatának színeiben fog versenyezni, de a HWA vezetője, Ulrich Fritz ugyanennek a szakportálnak nyilatkozva annyit mondott a híresztelés kapcsán, hogy túl korai arról beszélni, hogy Mortara lenne a favorit a csapatnál. Úgy tudni, hogy azóta viszont Mortara és a Venturi megállapodtak a következő szezonra is.

„Megvan a pilótafelállásunk a következő szezonra: egy ideje már tudjuk, hogy Felipe és Edoardo is marad nálunk” – nyilatkozta Wolff, aki azt is elárulta, hogy a Venturi teszt- és fejlesztőversenyzőjét, az egyébként az ausztrál Supercars-sorozat mezőnyét erősítő Simona de Silvestrót is megtartaná.

Az e-racing365.com pedig úgy tudja, hogy a nyár folyamán bejelentik, hogy Vandoorne marad a gyári Mercedesnél, míg a Jaguar részéről Mitch Evans maradását erősíthetik meg rövidesen.

1-1017490133-lat-20190511-mal05265-2.jpg

Valószínűleg Evans is marad a Jaguarnál – a döntésben hatalmas löketet jelenthetett a római győzelem. | Fotó: LAT Images / FIA Formula-E Media

Pedig néhány héttel ezelőtt egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy az új-zélandi egy negyedik szezonra is elkötelezi magát a Panasonic Jaguar Racinggel, de az utóbbi idők jól alakult futamai – köztük a római győzelem – egészen más mederbe helyezték a tárgyalások menetét. Igaz, erről még nem érkezett hivatalos bejelentés, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy pár hónappal ezelőtt még azt híresztelték, hogy Evans lehet Neel Jani csapattársa a Porschénél.

A Jaguarral folyamatban lévő tárgyalások mivoltát Evans is megerősítette, míg az igazgató James Barclay már arról beszélt, hogy a szerződéshosszabbítás aláírása már csak puszta formalitás. Hogy ki lenne Evans csapattársa, az már korántsem ennyire egyértelmű, mint az ismert ugyanis, szezon közben pilótát cserélt a Jaguar, és Alex Lynn ült be Nelson Piquet Jr., az első szezon bajnokának helyére. Állítólag a brit is esélyes az ülésre, de a csapat a közelmúltban Harry Tincknell, Paul di Resta, Pietro Fittipaldi és Anthony Davidson számára is biztosított tesztlehetőséget.

Egyébként a jövő évre Jani és Massa mellett a Techeetah versenyzőinek, a bajnokság első két helyén álló Jean-Éric Vergne, André Lotterer kettősnek is biztos helye van.

Nyitókép: LAT Images / FIA Formula-E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5014832244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása