Formula-E: Gyári Ferrari-pilótára csapott le a Jaguar

Bejelentette Mitch Evans csapattársát a Jaguar Formula-E-csapata: a GP2-t is megjárt James Calado vezetheti a másik I-TYPE 4-et, aminek festését is bemutatták.

calado_car_high_res.jpg

Mitch Evans után James Caladót is megerősítette versenyzőjeként a Jaguar: a brit pilóta számára abszolút nem idegen terület a formulaautózás, habár az utóbbi években a Ferrari AF Corse csapatát erősítette az endurance-vb-n (WEC) – annyira nem, hogy 2011-ben második lett a GP3-ban, két évvel később pedig harmadik a Forma-1 előszobájának számító GP2-ben.

„Ez volt az egyik legkapósabb ülés a Formula-E-ben, így rendkívül büszke vagyok arra, hogy nekem ajánlottak fel. Ikonikus a Jaguar történelme a motorsportban, ebből adódóan nagyszerű lehetőség számomra, hogy ezen csapat része lehetek a Formula-E-ben. Bár az elektromos versenyzés világa új nekem, magabiztos vagyok a korábbi együléses tapasztalatimnak köszönhetően. Magasak az elvárások, már alig várom az első versenyt”

– nyilatkozta Calado.

Calado a WEC-ben is letette egyébként a névjegyét, 2017-ben az összetett, idén pedig a Le Mans-i 24 órás futamot zárta az élen a kategóriában. Először a valenciai előszezoni teszten ülhet Formula-E-autóba a 30 éves pilóta. Nem az endurance-győztes Calado érkezése az egyedüli személyváltozás a Jaguarnál, ugyanis az I-PACE eTrophy menedzsere Mark Turner lesz a továbbiakban, aki ezelőtt az ázsiai Audi Sport R8 LMS Cup-ban töltött be hasonló szerepkört.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban 2019/2020-as autóját is bemutatta a csapat, amely az I-TYPE 4 nevet kapta, utalva arra, hogy a csapat immár a negyedik szezonjának vág neki a bajnokságban:

Érdekességként: a Jaguar a rajongóinak is kedvez; a brit márka bejelentette, hogy mind a Gen2-es Formula-E-, mind pedig az I-PACE eTrophy-s autóból készül LEGO-s és Scalextric-verzió is – előbbi már január 1-jétől beköltözhet sokak nappalijába, utóbbi eközben majd tavasszal dobják piacra.

lego.jpg

scaletrix_image.jpg

Fotó: Panasonic Jaguar Racing Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8215189566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása