ETRC: Pont nélkül zárt Le Mans-ban Kiss Norbert

Az alábbiakban a Kiss Norbert médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

Csalódottan búcsúzott Franciaországtól Kiss Norbert. A kamion-Eb-n szereplő magyar versenyzőnek a műszaki hibák miatt katasztrofálisan sikerült a szombati napja Le Mans-ban, de vasárnap sem tudott javítani a Tankpool24 Mercedes kamionjával. 

dscn5926.jpg

A csapat egész éjjel motorcserén dolgozott, hogy a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző vasárnap a frissen behelyezett erőforrással javítani tudjon, de a balszerencsés sorozat vasárnap is folytatódott. 

„A füstölés megoldódott, de jött helyette más. Az első versenyen egy ártatlan koccanásban eltört az egyik kormányirányító kar, és hiába indultunk jó helyről, kiestünk az első futamon. A fordított rajtrácsoson az utolsó helyről indultam, amikor meghalt a turbó a kamionban”

– idézte fel a történteket a szombathelyi versenyző.

dscn5822.jpg

Kiss Norbert szerint csak a teljesen új fejlesztésű motor oldhatja meg a problémákat hosszútávon, és már csak jövőre.

„Az idei évnek az eredmények szempontjából itt vége, nincs mit kergetni, az ötödik helyünk is veszélybe került. A helyzet nem rossz, de az év vége nagyon balszerencsés lett. Nem adjuk fel az álmainkat, mindent megteszünk azért, hogy ez a motor kikerüljön az autóból és bekerüljön az új. Mindentől függetlenül a szezonzáró hétvégén Jaramában megpróbáljuk kihozni a maximumot a lehetőségeinkből, és reméljük, hogy télen lesznek pozitív fejlemények” 

– zárta összefoglalóját Kiss Norbert.

A FIA ETRC szezonzáró spanyolországi fordulóját október 5-6-án rendezik Jaramában. 

Fotó: Kiss Norbi média

Forrás: Kiss Norbi média

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3115182818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása