Múlt héten még Kubicával parádézott, most ismét versenyez Vogel Adrienn

Az alábbiakban a Yellow Flag Media által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

66071732_2205461206168655_1061351272847769600_o.jpg

Pörgős és látványos utcai motorsport parádé után a versenypálya várja Vogel Adrienn. A Roger Racing versenyzője a lengyelországi Verva Street Racingen vett részt múlt héten, ahol mások mellett Robert Kubicával együtt tartott bemutatót, most pedig a Kia Platinum Cup-ban ül újra versenyautóba a csehországi Mostban.

Nagyjából kétszázezer ember előtt, a legnagyobb lengyel versenyzőkkel együtt vett részt a már hagyományosnak mondható lengyel rendezvényen Vogel Adri, de már készen áll a következő kihívásra.

“A Kia Platinum Cup-ban nagy szünet volt ugyan, de ettől eltekintve nagy volt a pörgés. Utoljára raliautóban ültem, ott nagy volt a tapadásom, vissza kell szokni. Slick gumik után egy utcai gumi óriási különbséget jelent, de általában egy szabadedzés alatt visszarázódom, remélem, a beállításokat is hamar megtaláljuk”

– összegezte várakozásait a hétvégével kapcsolatban Vogel Adri.

68843025_2286630058051769_5926398687671484416_o.jpg

A csehországi Mostban pénteken két szabadedzés, szombaton három időmérő, vasárnap pedig két futam vár a Kia Platinum Cup mezőnyére.

Fotó: Yellow Flag Media

Forrás: Yellow Flag Media

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3615031734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása